Internet-hozzáférés - Kovács Kálmán alacsonyabb árakat akar

Az informatikai kormányzat 2006-ra a szélessávú, 512 kilobyte internetes hozzáférés havi díját 7 ezer forintra szeretné leszorítani - közölte Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter pénteken a KFKI-csoport informatikai szakmai napjának megnyitóján.
A szélessávú hozzáférés ára jelenleg többnyire 10 ezer forint fölött van. A miniszter kifejtette: kormányzati szempontból az információ társadalmi, gazdasági hajtóerőt jelent, amennyiben mindenki hozzáfér, akinek szüksége van rá.

Kovács Kálmán utalt arra, hogy 2004 és 2006 között a kormányzati programok elsősorban az internetes elérést és a tartalomszolgáltatást ösztönzik. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a közhálóprogram jelentőségét, amely piaci és nem állami alapokon szerveződött, mégis hamarosan minden településen elérhető közösségi végpontot biztosít.

A KFKI-csoport szakmai napján az Economist gazdasági trendkutatója, Daniel Thorniley arra hívta fel a figyelmet, hogy a kínai és a közép-európai gazdasági növekedésben az informatika fejlődése kiemelt jelentőséggel bír. Az elemző szerint ugyanakkor nehéz az informatikai technológiai helyzet a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, mivel e területen az informatikai piac helyzetét rendkívüli módon befolyásolja az izraeli-arab konfliktus. Daniel Thorniley Magyarország helyzetét jónak minősítette, mondván, hogy stabil a politikai helyzet, a bankrendszer jól működik és a logisztikai háttér is megfelelő.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció