Új Transmeta processzor, csökkentett bevételi tervek

A kis energiafelvételű processzorairól ismert Transmeta bemutatta legújabb, 90 nanométeres csíkszélességgel gyártott processzorát, ám egyben figyelmeztette befektetőit, hogy várható bevételei alacsonyabbak a vártnál.
Az új modell a korábbi példányoktól leginkább a 90 nanométeres technológiában különbözik, ám ez amellett, hogy a jövőben további energiafelhasználás-csökkentést jelenthet, egyben csökkenti a gyártási költségeket. Az Efficeon TM8800-as a cég szerint egyedülálló módon hardveres vírusvédelem-támogatással is rendelkezik.

A negyedéves eredményeit október 20-án közzétevő vállalat erre az időszakra az eredetileg tervezett 8-8,7 millió dolláros forgalom helyett ma már csupán 6,8-7,5 millió dolláros bevételre számít, ebbe beleértendő a vállalat licenceiből származó 3,5 millió dollár is. Matthew Perry, a cég elnöke szerint a vártnál gyengébb teljesítmény hátterében az áll, hogy nem sikerült meghódítaniuk a vállalati nagymegrendelőket, míg mindeközben az egyéni felhasználók számára sem tudták egyenletesen biztosítani termékkínálatukat a 90 nanométeres technológiára történő áttérés miatt. A Transmeta néhány évvel ezelőtt még a mobilprocesszorok piacának nagy reménységeként tűnt fel, ám a vállalat nem találta az utat a biztos, és nagy volumenű megrendeléseket biztosító vállalati megrendelőkhöz. Ennek ellenére a cég változatlanul talpon van, és könnyen lehet, hogy egy technológiai váltás során újra az elsők közé verekszi fel magát.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció