Úttörő megoldás az online médiatervezésben

A NEO Interactive bonyolította az első magyarországi valódi felhasználó (real user target) alapon indított kampányt az Adverticum Networkön. A kampány technológiai hátterét az Adverticum Rt. adservere adta, amely új funkcióval, a valós felhasználó alapú kampány-indítás lehetőségével bővült. Az új fejlesztésnek a NEO által gondozott Invitel kampány volt a tesztje, amely minden szempontból a várakozáson felül teljesített.
Az Adverticum fejlesztésének a legfontosabb újítása, hogy pontosan megmondható, hány felhasználót ért el a hirdetés, függetlenül attól, hogy mely oldalakon jelent meg. Ezzel együtt elérhető az is, hogy egy-egy felhasználó az adott hirdetést csak annyiszor lássa maximálisan, amennyit a hirdető megkíván: így radikálisan csökkenthető a hirdetés elutasításának és kiégésének a kockázata.

A kampány 2 hete alatt az Adverticum Network több mint 650 ezer egyedi látogatója látta a hirdetéseket. A kampány hatékonyságára jellemző, hogy közel 4 százalékos átkattintási arányt sikerült elérni.

Nagy Katalin, a Neo Interactive médiaigazgatója elmondta, hogy a neo és ügyfelei számára kiemelkedően fontos a folyamatos innováció, az új, a régebbieknél hatékonyabb és a hirdetők igényeit jobban kielégítő technikák használata. "A valós felhasználói elérésen alapuló kampányok olyan új lehetőségeket teremtenek, amelyek alapvetően meghatározhatják a jövőbeni hirdetési stratégiákat. Az általunk elsőként használt új technológia kétség kívül forradalmi változást hozhat a jövőben a kampánytervezések és bonyolítások sorában, hiszen lehetőség nyílik arra, hogy az eddigieknél hatékonyabban és pontosabban érjenek célba a hirdetések. Mostantól már nemcsak a megjelenési számok, hanem a felhasználók száma alapján is lehet tervezni, és a széles médiaportfóliót használó kampányok esetében is könnyen kezelhető az egyes hirdetések kiégésének kérdése." Pónya Péter, az Adverticum Rt. fejlesztési igazgatója hozzátette, hogy az ilyen típusú fejlesztések folytatódnak, és ezáltal az Adverticum a hirdetőknek egyre hatékonyabb, Magyarországon eddig nem ismert lehetőségeket teremt a szofisztikált online marketinghez.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció