A Novell a világ vezető Linux megoldásszállítója

A Linux előnyei - például az alacsonyabb költség és a nagyobb megbízhatóság – ma már világosan láthatók, és a Linux bevezetésének biztos hajtóerejét jelentik a vállalati és közszolgálati szektor szervezetei számára. Érthető tehát, hogy a Linux bevezetése az egész világon, és így hazánkban is egyre nagyobb lendületet kap. Ezt bizonyítja a Novell egyik legutóbbi bejelentése is, amely szerint Bergen, Norvégia második legnagyobb városa, a Novell Linux technológiáját választotta technológiai infrastruktúrája megerősítéséhez.
A cégek és intézmények informatikai osztályainak legfontosabb feladata, hogy a lehető legjobb szolgáltatásokkal lássák el az alkalmazottakat, illetve ügyfeleket és persze mindezt az intézmény költséghatékony működésének fenntartásával. A Linux bevezetés informatikai előnyei mellett egy olyan üzleti mintát tudnak megvalósítani a cégek, amely nem köti őket egyetlen szállító megoldásarchitektúrájához, mivel a Linux rendszerek bevezetése ezért egy nyílt és demokratikus üzleti modellt követ. Ez nagyobb választási szabadságot, hatékonyabb működést és hatalmas költségmegtakarítást biztosít számukra.

Már a központosított közbeszerzésben is elérhető

A Linux előretörése különösen igaz a közszolgálati szektorra. Az ismert költségvetési helyzetben nagyon sok megkeresés érkezik a Novell Magyarországhoz a költségvetési intézményektől, hiszen mindenki igyekszik a meglévő pénzügyi keretét a leghatékonyabban felhasználni. Jó hír a kormányzati, önkormányzati intézmények számára, hogy Novell SUSE LINUX termék és szolgáltatás kínálata már a központosított közbeszerzésben is elérhető.

Nyílt forráskód az EU-ban

A nyílt forráskódú technológiák használata egyre nagyobb teret nyer az Uniós országokban, amit nem csak a nap mint nap hallható új Linux bevezetések bizonyítanak, hanem a nyílt forráskódú megoldásoknak az Uniós stratégiákban való egyre hangsúlyosabb megjelenése is. Pl. eEurope 2005, vagy a hazai MITS (Magyar Információs Társadalom Stratégia).

Ha Linux, akkor Novell

A Novell 2004-ben fejezte be a SUSE LINUX felvásárlását, így a Linux rendszerekhez is elérhetővé vált a cég által biztosított világméretű műszaki támogatás és képzés, valamint az iparágon belül vezető szintű hálózati és biztonsági szolgáltatások. Ez vonzó alternatívát kínál azon cégek számára, akik ki szeretnék használni a nyílt forráskód számos előnyét. A Novell a vállalati megoldások – szerverektől az asztali gépekig terjedő – teljes skáláját kínálja a Linux platformra.
A Novell globális jelenléte és a vállalati szoftverek területén szerzett ismeretei a SUSE LINUX technológiáival kombinálva a Novellt egy csapásra a legerősebb vállalati Linux szállítóvá tették. A Linux rendszerek bevezetése iránt érdeklődő ügyfelek – akár adatközpontként, akár munkaállomásként szeretnék használni a Linuxot – a Novelltől megkaphatják mindazt, amire vállalati informatikai rendszereikben szükségük van.

Professzionális szolgáltatások

Bár a Linux stabil és érett operációs rendszer, egy legutóbbi felmérés szerint a nagyvállalatok a támogatás hiányát, a termékek kiforratlanságát, valamint az alkalmazások és gyakorlat hiányát emelték ki a Linux rendszerek vállalati bevezetése előtti legfőbb akadályként. A Novell Nterprise Linux Services – a Novell támogatási, oktatási és tanácsadó szolgáltatásokkal és a partnermegoldásokkal – megszünteti vagy csökkenti ezeket a korlátokat, hiszen vállalati bevezetésre kész alkalmazásokat és megoldásokat kínál a mai üzleti igényeknek megfelelő világméretű gazdasági rendszerrel támogatva.

Ma a Novell rendelkezik a világ legnagyobb Linux tanácsadói hátterével. A cég szakemberei Magyarországon is szinte bármilyen Linux kérdésben (elsősorban SUSE LINUX) készséggel állnak a felhasználók rendelkezésére a rendszertervezéstől az oktatáson keresztül az üzemeltetésig. A támogatás hiánya tehát nem jelent többé akadályt a Linux rendszerek bevezetésekor a felhasználók számára.

A választás szabadsága

A SUSE LINUX felvásárlásával és a SUSE termékek beillesztésével a Novell termék és szolgáltatás kínálatába a Novell a választás szabadságát biztosítja felhasználói számára. A Linux jó kiegészítése a tradicionális Novell termékeknek, hiszen a NetWare verhetetlen stabilitása és megbízhatósága továbbra is nélkülözhetetlen az Informatikai rendszerekben. A NetWare kiváló fájl és nyomtató szolgáltatásai, a ZENworks piacvezető PC-s hálózati felügyeleti szolgáltatásai mellé egy informatikai rendszerben a SUSE LINUX az alkalmazásszerver (Oracle, SAP, Lotus és a webszerver), valamint a munkaállomás és az irodai (office) alkalmazások oldalát biztosítja.

A Novell a Linux megoldások teljes skáláját kínálja

A SUSE LINUX a nagy és kis ügyfelek igényeit egyaránt lefedi a Linux szerver és az asztali rendszerek kínálatával. A SUSE LINUX Enterprise Server 8 a közepes és nagy méretű cégek számára a legfontosabb hálózati szolgáltatásokat kínálja az adatközpontokhoz szükséges magas fokú elérhetőséggel és skálázhatósággal. A SUSE LINUX Desktop teljes funkcionalitású Linux környezetet nyújt a végfelhasználóknak, mely e-mail, irodai programcsomag, webböngésző és távoli felügyeleti szolgáltatásokat tartalmaz. A SUSE LINUX Openexchange Server e-mail, naptár-, feladatkezelő és egyéb csoportmunka eszközökkel teszi hatékonyabbá a vállalatok működését.
A Ximian Desktop 2 teljes funkciókat nyújtó csoportmunka környezetet kínál a Linux asztali rendszerekhez, a Ximian Connector for Evolution pedig a Linux alapú Ximian Evolution® csoportmunka programcsomag és a megfelelő Windows Exchange komponensek együttműködését teszi zökkenőmentessé.

A meglévő és a Linux rendszerek integrációja

A Novell 2000. elején kezdte a Linux rendszerekre készülő megoldások felépítését, amikor a legfontosabb technológiáját, az eDirectory címtárat Linux rendszerekre is elérhetővé tette. 2003. áprilisában jelentette be a Novell, hogy a NetWare operációs rendszerén futó összes megszokott és bevált szolgáltatását a jövőben futtathatóvá teszi NetWare és Linux kerneleken is, és a Novell teljes, világméretű műszaki támogatásával egészíti ki. A Novell Nterprise Linux Services néven piacra került termék integrált fájl-, nyomtatási, üzenetkezelő, címtár- és felügyeleti szolgáltatásokat kínál SUSE LINUX és Red Hat rendszerekre.

Az Nterprise Linux Services 1.0 a következő bevált és integrált szoftvermegoldásokat kínálja:

  • Virtuális iroda – Csoportmunka lehetőségek, melyek biztosítják, hogy a felhasználók helytől függetlenül ugyanúgy végezhessék munkájukat, mint a saját íróasztaluknál.
  • eDirectory – Magas színvonalú címtárszolgáltatások, melyek a személyazonosság-kezelés alapjainak biztosításával megerősítik a vállalati biztonságot és csökkentik a többplatformos rendszerek felügyeleti költségeit.
  • Novell iFolder – Személyes fájlkezelés, mellyel a felhasználók mindig biztonságosan érhetik el kulcsfontosságú üzleti adataikat, függetlenül attól, hogy hol vannak és milyen számítógépet használnak.
  • iPrint – Nyomtatási szolgáltatások, melyekkel a felhasználók bárhonnan könnyedén nyomtathatnak, így csökkenthető az informatikai támogatás terhelése.
  • NetMail – Internetes üzenet- és naptárkezelés, mely elősegíti a produktív csoportmunkát, és könnyedén követi az ügyfél növekedését.
  • iManager – Web alapú menedzsment az üzleti rendszerplatformok felügyeletének egyszerűsítéséhez és költségeinek csökkentéséhez.
  • Novell Resource Management – A Ximian Red Carpet rendszerre épül, mely a világ vezető biztonságos és automatizált szoftverfelügyeletét kínálja Linux szerverekhez.

A Novell ZENworks legújabb, 6.5-ös változatával a vegyes hálózati környezetben működő NetWare, Linux és Windows szerverek, valamint asztali gépek felügyelhetők, hiszen a ZENworks 6.5 tartalmazza a ZENworks Linux Management (korábban Ximian Red Carpet Enterprise) megoldást, amely a SUSE LINUX és a Red Hat Linux szerver és asztali rendszerekhez nyújt biztonságos felügyeleti szolgáltatásokat.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció