Szövetség alakult az elektronikus aláírás elterjesztésére

Megalakult a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség, melynek célja az elektronikus aláírás elterjedésének elősegítése, valamint a hozzá kapcsolódó technológiák bevezetésének támogatása.
Megalakult a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség (MELASZ), amelyet alapítói azzal a céllal hoztak létre, hogy az elektronikus aláírás hazai elterjedését segítse. Tagjai szakmai tudásukkal járulnak hozzá a piac szélesítéséhez, a használat előtt álló akadályok lebontásához, valamint az elektronikus aláírás mindennapi hivatalos és magáncélú felhasználásának elterjedéséhez. A Szövetség arra hivatott, hogy képviselje a magyar érdekeket az Európai Unió elektronikus aláírási szervezeteiben, és kapcsolatot létesítsen más országok hasonló társulásaival. Ezen kívül terepet kíván adni a magyar, európai és más előremutató szabályozási tervekről, szakmai újdonságokról, projektekről szóló információcserének. Az új iparági összefogás, kompetens szakmai műhelyként részt vesz a témát érintő alkalmazott és elméleti kutatásokban, fejlesztésekben, szabvány- és jogszabályalkotásban.

Az alapítók úgy gondolják, hogy az elektronikus aláírás jelenlegi hazai helyzete (ismertsége és elismertsége) nem kielégítő, ezért szükség van egy szervezetre, amely magába foglalja a szakma szereplőit, véleményével és szakmai tudásával segíti az elektronikus aláírás elterjedését. A Magyar Elektronikus Aláírás Szövetséget, mely nyitott minden érdeklődő előtt, 23 magánszemély és 7 társaság alapította, főként elektronikus aláírás szakértők és a technológia elismert cégei. A MELASZ elnöke Almási János, a Díjbeszedő Rt. informatikai igazgatója, ügyvezető alelnöke Rózsahegyi Zsolt, a NetLock Kft. ügyvezető igazgatója, további alelnökei Dr. Balázs István (Hunguard Kft.), Brehel József (Unitis Rendszerház Rt.) és Dr. Csapodi Márton (E-Group Magyarország Rt.). A szövetség weboldalának internet címe: www.melasz.hu.

A MELASZ céljai közé tartozik az elektronikus aláírás rokon technológiáinak népszerűsítése, széleskörű hazai bevezetésük támogatása, elterjedésük elősegítése. A támogatni kívánt technológiák között megtalálható a nyilvános kulcsú kriptográfia, -infrastruktúra és -alkalmazások, az időbélyegzés, a titkosítás és az ezekhez szükséges eszközök. A Szövetség e technológiák felhasználását kívánja elősegíteni az infokommunikációban, valamint különböző üzleti folyamatok és szolgáltatások terén.
Mindez különösen aktuális ma, amikor Magyarország Európai Unióba való belépésével is összefüggésben, különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a magyar digitális kultúra fejlesztésére, amely közvetlenül hozzájárulhat nemzetgazdaságunk teljesítőképességének és versenyképességének növeléséhez. A MELASZ éppen ezért a kormányzati munkával való szorosabb kapcsolatra törekszik és nemzetközi kapcsolatok kiépítését is szorgalmazza.

Tervei közt szerepel, hogy összehozza a célokkal egyetértő, azokért tenni akaró, különböző területeken dolgozó szakembereket és üzletembereket, hogy köztük párbeszédet, civil fórumot alakíthasson ki. Ezáltal segítené a közös érdekek megtalálását, és támogatná érvényesítésüket az egységes képviselettel. A Szövetség piaci jellegű szolgáltatások nyújtásával hátteret kíván adni a hitelesítés-szolgáltatók, eszközszállítók, alkalmazásfejlesztők és egyéb piaci szereplők (auditorok, tanúsító szervezetek, szakértők, üzletemberek és szervezetek stb.) működéséhez, továbbá ösztönözné az egységes szakmai vélemények kialakulását, és azok érvényesítését a jogszabályalkotásban, termékfejlesztésben és a felhasználás során.

A MELASZ szakmailag meghatározó, elfogadott és hiteles fórummá, szakmai kompetencia központtá kíván válni. A területen folyó kormányzati munka segítésével, valamint a köz-, vállalkozói- és civil szféra kapcsolatainak erősítésével hozzá szeretne járulni a szakterületi stratégia alakításához, kormány-előterjesztések, jogszabály-előkészítések információgyűjtő, véleményező, indokló és szakmai megalapozó munkájához.

A szervezet megalakulása óta folyamatosan segíti a kormányzat törvényelőkészítő munkáját. Véleményezte a pénzügyminiszter elektronikus számláról szóló rendeletét és az elektronikus archiválási rendeletet. Az elektronikus aláírás törvény módosításával kapcsolatban felkérést kapott a 2001. évi XXXV. tv. és a 2004. évi elektronikus aláírásról szóló törvénytervezet véleményezésére, amelynek kapcsán az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal közösen törvényelőkészítő szakmai napot is tartottak.

Az IVSZ szakmai partnereként, a MELASZ szakértői véleményt bocsátott a Nemzeti Hírközlési Hatóság rendelkezésére az elektronikus aláírás széleskörű elterjesztésének terveit tartalmazó tanulmányról, illetve az elektronikus aláíráshoz és alkalmazásaihoz kapcsolódó monitoring rendszer véleményezése mellett interjúalanya is volt a felmérésnek. Képviseleti jogot szerzett az Információs Társadalom Koordinációs Tárcaközi Bizottság (ITKTB) Információbiztonsági Albizottságában (INBA) és annak e-aláírás munkacsoportjában, továbbá az ITKTB Elektronikus Közigazgatás Albizottságában (ELKA).

A Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség felkarolja azokat a kezdeményezéseket, amelyek céljai megvalósulását segítik. Erkölcsileg és anyagilag is támogatja kitűzött céljai eléréséért kiemelkedő tevékenységet végző személyeket és szervezeteket. Akkreditációs sémákat dolgoz ki, és működteti azokat, mind az elektronikus aláírás szakértői, mind különböző termék- és szolgáltatási minősítések számára. Kutatásokat, felméréseket és vizsgálatokat végez, hogy ezzel is segítse a tagok szakmai eredményeinek bemutatását. A Szövetség nem nyereségorientált tevékenységet folytató szervezet, bevétele a tagok által fizetett tagdíjakból, jogi személyek és magánszemélyek felajánlásaiból, hozzájárulásaiból, illetve vállalkozási tevékenységéből származik.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció