Beperelhetik az IBM-et a roma holocaust áldozatai

Egy svájci bíróság tárgyalásra alkalmasnak minősítette a második világháborúban elpusztított romák leszármazottjait képviselő szervezet azon keresetét, amelyben az IBM-et a rémtettekben való tudatos, közvetett közreműködéssel vádolják.
A vád szerint az amerikai cég vezetése tudatában volt annak, hogy a náci Németországban a zsidó és cigány származású későbbi áldozatok azonosítására és felkutatására használták Hollerith nevű lyukkártyás adatfeldolgozó készülékeiket. Az érdekképviseleti szervezet a becslések szerint mintegy 600 ezer a vészkorszakban meggyilkolt roma áldozat után egyenként 20 ezer, összesen tehát mintegy 12 milliárd dolláros kártérítést követel az IBM-től.

A csoport tavaly már benyújtott egy hasonló keresetet a számítógépgyártó ellen, azt azonban a genfi elsőfokú bíróság még elutasította. Az IBM képviselői akkor megalapozatlannak minősítették a vádakat. Az óriáscég szóvivője a mostani döntést nem kommentálta, arra hivatkozva, hogy egyelőre még nem volt idejük a kapcsolódó dokumentumok részletes átvizsgálására.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció