EKK-LME megállapodás: Linux-támogatás az IDA programban
2004. június 18.
A mai napon sajtótájékoztatón jelentették be, hogy Baja Ferenc
kormánymegbízott (az Elektronikus Kormányzat Központ - EKK vezetője) és
Sári Gábor, a Linux Felhasználók Magyarországi Egyesületének (LME)
elnöke szakértői megállapodást kötött a nyílt forráskódú megoldások
kormányzati elterjesztésének szakértői támogatásáról.
A Közigazgatási Szervezetek Közötti Adatcsere Program (IDA: Interchange of Data between Administrations) az EU közel 60 projektből álló közösségi programja, amely a tagállamok kormányzati intézményei közti információcserét, az intézmények információs rendszerei közötti együttműködést szándékozik megvalósítani. Hazánk 2003-ban csatlakozott az IDA Programhoz, melynek felelőse a MeH EKK. Az IDA Program nyílt forráskódú szoftverekkel és nyílt szabványú dokumentumformátumokkal kapcsolatos munkájában a Magyarország képviseletét ellátó MeH EKK-nak a Linux Felhasználók Magyarországi Egyesületének szakértői nyújtanak külső szakmai segítséget. Az IDA elsődleges célja a program beindításakor a közigazgatások közötti elektronikus információcsere elősegítése volt, azonban az elektronikus kormányzás európai szintű megvalósításának igénye megjelenésével, mára egyre nagyobb figyelmet fordítanak a piaci orientációra és a különböző rendszerek együttműködési képességének biztosítására. Az utóbbi időben az IDA Egység tevékenysége határozott irányt vett az elektronikus kormányzati szolgáltatások pán-Európai szinten való elterjesztésének előmozdítására.
A Linux Felhasználók Magyarországi Egyesületének a megállapodás szerinti feladata az alábbiakban foglalható össze: az IDA Program aktuális - folyamatosan változó -- szakmai dokumentumainak szakértő feldolgozása, véleményezése a nyílt szabványok szemszögéből, a magyarországi viszonyok figyelembe vételével; az IDA Program keretei között megrendezésre kerülő releváns konferenciákon, szakértői munkacsoportok (Open Source Software, Open Document Format) ülésein való részvétel a MeH EKK képviselője mellett;
az IDA Program számára készítendő ország-jelentések elkészítésében való szakmai közreműködés.
Az együttműködési megállapodást a felek egy évre kötötték, azt három hónaponként értékelik. A kormány LME felé irányuló költsége évi 5, azaz ötmillió forint + áfa.
Kapcsolódó cikkek
- Közösségi Technológiai Központ nyílik Tatabányán
- A Dell világszerte forgalmazni akarja linuxos PC-it
- Megérkezett a Google Desktop Search Linuxra is
- Best of Interop díjat nyert a Novell ZENworks Linux Management
- Pendrive-méretű és alakú Linux-PC
- A Capgemini is támogatja a Novell SUSE Linux megoldásait
- Xen-virtualizáció SUSE Linuxon a BMW Csoportnál
- Megjelent az Adobe LiveCycle Enterprise Suite család
- Megalakult az Első Magyar e-Közigazgatási Klaszter
- SAP-Novell: Közös Linux-támogatás