Internetszobát avatott Dorogon Magyar Bálint

A közoktatási reformfolyamat fontos eleme a digitális kultúra, az informatikai ismeretek elterjesztése, s ezt szolgálja a Sulinet program - hangsúlyozta Dorogon, a Petőfi Sándor Általános Iskola új, 10 komplett számítógéppel felszerelt internetszobája avatásakor kedden, Magyar Bálint.
Az oktatási miniszter elmondta: e cél érdekében született döntés arról, hogy a jövőben az eddigieknél nagyobb súlyt helyeznek az informatikus-könyvtáros képzésre. "Nem tud jól dolgozni az a könyvtáros ugyanis, aki nem ismeri alaposan az információ-begyűjtéshez használatos, illetve használható korszerű eszközöket, technikákat, s a papír- és a digitális alapú információ kezelése elválaszthatatlan egymástól" - mondta. Közölte: 2005 végéig az ország összes iskoláját rákötik nagy sávszélességű kapcsolattal az internethálózatra.

"Első lépésként a középiskolákban kezdődött el, s a későbbiekben remélhetőleg az általános iskolákban is lehetőség nyílik az úgynevezett digitális zsúrkocsik alkalmazására, ami azt jelenti, hogy a közismereti tárgyakhoz tartozó tananyaghoz digitális módszerrel is hozzá lehet jutni" - fejtegette. Magyar Bálint hozzátette: az informatikai fejlesztések nem csak a tudásszerzést könnyítik, gyorsítják meg a tanulók számára, hanem szolgálják az esélyegyenlőség megteremtését is.

Egy közelmúltban végzett minisztériumi összesítés szerint jelenleg a közoktatásban 140 ezer számítógép van, amelyből 70 ezer elérhető a diákok számára, de csak 30-40 ezer azon gépeknek a száma, amelyeken futtatni lehet a Sulinet digitális tudásbázisának anyagait.

A dorogi Petőfi iskolában állami és önkormányzati forrásokból, illetve szponzorok segítségével az elmúlt hat évben mintegy 30 millió forint értékű fejlesztést valósítottak meg. Ennek részeként építettek új könyvtárat, alakítottak egy síoktató-pályát és most az internetszobát.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció