Az IHM üdvözli a szoftverszabadalmakkal kapcsolatos döntést

A magyar érdekekkel megegyező álláspontot fogadott el a szoftverszabadalmakkal kapcsolatban az Európai Unió Versenyképességi Tanácsa (VT) 2004. május 17-18-i ülésén.
Magyarország érdekeivel megegyező javaslatot fogadott el az Európai Unió Versenyképességi Tanácsa a szoftverszabadalmakkal kapcsolatban május 17-18-i ülésén, melynek egyik fontos célja a számítógéppel kapcsolatos találmányok szabadalmaztatására vonatkozó egységes európai szabályozás megalkotása volt.

Az elnökség által benyújtott eredeti szövegjavaslat széles körben lehetővé tette volna a számítógépekkel összefüggő találmányok szabadalmaztathatóságát. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és a Külügyminisztérium szakértői által kidolgozott álláspont szerint a magyar gazdasági érdekekkel az eredeti szövegtervezet ellentétes volt, mert az a szoftverek szabadalmaztathatóságának kiterjesztése révén versenyhátrányba hozhatta volna a kisebb szoftverfejlesztő cégeket, és hátráltathatta volna a nyílt forráskódú szabad szoftverek használatát.

A VT ülésén Gottfried Péter, a Külügyminisztérium integrációs és külgazdasági államtitkára felszólalásában elmondta, Magyarország egyetért azzal, hogy szükséges a terület egyértelmű közösségi szabályozásra, ugyanakkor szorgalmazta, hogy a kis- és középvállalatok számára is kedvező javaslat szülessen.

A hozzászólásokat követően az ülésen módosították az elnökség által előterjesztett szövegjavaslatot. A minősített többséggel megszavazott új szöveg leszűkítette a szabadalmaztatható találmányok körét, kivéve abból a számítógépes programokat, a forráskódokat és tárgykódokat. A döntés értelmében kizárólag olyan esetben lehetséges a szoftverek szabadalmaztathatósága, ha azok valamilyen berendezéshez köthetőek. A minősített többséggel hozott közös álláspont – mint irányelvtervezet – várhatóan az ősszel kerül az Európai Parlament elé.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter elmondta, megelégedésére szolgál, hogy a csatlakozás után meghozott első jelentős, informatikával kapcsolatos uniós döntés összhangban van a magyar érdekekkel és tükrözi a tárca álláspontját.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció