Augusztus végéig elindul a 3. generációs mobiltender

Május 17-én Kovács Kálmán, az IHM minisztere átfogóan összegezte a tárca elmúlt két évi szakmai eredményeit, kitekintést adott az elkövetkező hónapok, évek főbb feladatairól és bejelentették, hogy a tárca augusztus végéig kiírja a harmadik generációs mobiltendert.

Többek között megemlítette, hogy a vezetékes számhordozhatóság januári bevezetése óta 14713 "átvándorlás" történt, a mobiloknál pedig a május 1-jei számhordozhatóság óta több százan kérték eddig új szolgáltatóhoz való csatlakozásukat, hívószámuk egyidejű megtartásával. A Közháló program keretében eddig a 2800-ból 2530 településig jutottak el az eMagyarország internetezési pontok létesítésében. Az uniós támogatások során eddig a 4-es prioritásra 53 pályázat érkezett a tárcához, összesen 1,393 milliárd forint igényelt támogatási összeggel. A tárca vezetője kifejezte reményét, hogy a távközlési tarifák összességben akár 10%-kal is olcsóbbak lehetnek 2004. végére.

Kérdésünkre, hogy mint a Digitális Magyarország 2004-2006 közötti egyik fontos megvalósítási prioritása, az eSzolgáltatások fejlesztése keretében idén milyen továbblépés várható az elektronikus aláírás, elektronikus számla hazai bevezetésében, alkalmazásában, Bakonyi Péter helyettes államtitkár a következőket válaszolta: A törvény jövőbeli módosítása az archiválásra, illetve a minősített aláírás szolgáltatók megfelelő regisztrálásával lesz kapcsolatos. Jelenleg a közigazgatási eljárási törvény előkészítése folyik, ugyanis ez szükséges ahhoz, hogy a közigazgatásban az elektronikus intézést szabályozzák. Idén minden olyan előkészület megtörténik, hogy a jövő évben az elektronikus aláírás fokozatosan bevezetésre kerüljön (pl. elektronikus adóbevallás).

A miniszter bejelentette, hogy tenderezéssel most keresik a 3G tender kiíróját, majd augusztus második felében megjelenik maga a 3G tenderkiírás. Négy darab 3G-s licenc kiadásában gondolkodik a tárca, ám reálisan három sikeres pályázatra számítanak, előreláthatólag a mostani három GSM-szolgáltatón kívül is lesz érdeklődő a pályázat iránt. A miniszter elmondta azt is: az elmúlt években sikeres volt a versenyszabályozás, illetve a versenypiac kialakítása, amit mutat az is, hogy az idén akár 10 százalékkal is csökkenhetnek a távközlési tarifák. A miniszter elmondta, hogy nyerteseknél a legfontosabb szempont a jelentős lefedettség biztosítása lesz, így a tender kapcsán nem akarnak túlságosan magas licencdíjat beszedni. A cél az, legalább is a nagyvárosokban, hogy minél hamarabb működő hálózatokat hozzanak létre a licencet vásárló cégek. A harmadik generációs licencet megvásárló szolgáltatónak lehetőséget nyújtanak arra, hogy szolgáltatást nyújtson 900, illetve 1800 megahertzen is.

Az eseményen elhangzott, hogy az információs társadalom- és gazdaságfejlesztésre az európai uniós és a magyar kormányzati forrásokat tekintve összesen 7,7 milliárd forint, míg 2005-2006-ban 27,5 milliárd forint jut.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció