A Yahoo eladja részesedését a Google-ban

A Yahoo Inc. pénzügyi vezetője bejelentette, hogy az internetes tartalomszolgáltató eladja részesedését a Google Inc.-ben, amely a világ elsőszámú internetes keresőjét működteti.

A Yahoo illetékese több száz millió dollárra becsülte a Google-ban tartott tulajdonrészesedését, de az eladás pontos időpontját nem nevezte meg. A Yahoo most lejárt négyéves megállapodásának a keretében 10 millió dollárt fektetett a Google-ba, amely különböző szolgáltatásokat nyújtott a cégnek. A Google a múlt hónap végén jelentette be, hogy tőzsdére megy, mintegy 2,7 milliárd dollárnyi értékben bocsát ki részvényeket. A cég három éve zárt először adózott eredménnyel, ami azóta folyamatosan nő. Tavalyi bevétele 961,9 millió dollárra bővült az előző évi 347,8 millió dollárról. Adózott eredménye 2003-ban 105,6 millió dollárt tett ki a 2002. évi 99,7 millió dollár után.

A március 31-én záródott idei első negyedévi bevétele 389,6 millió dollárra nőtt az egy évvel korábbi 178,9 millióról. Ugyanezen időszak alatt az adózott eredménye 25,8 millió dollárról 64 millió dollárra emelkedett. Tavalyi éves bevételének 95 százaléka reklámokból származott, az idei első három hónapban ez az arány 96 százalékot tett ki. A Google 2004. március 31-én 1907 embert foglalkoztatott teljes munkaidőben.

Pénteken a technológiai papírokat tömörítő Nasdaq indexben a Yahoo árfolyama 13 centtel 26,97 dollárra mérséklődött.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció