Egyedi igény szerint összeállított csúcskategóriás PC-k a HP-tól

A Hewlett-Packard bejelentette, hogy X Gaming néven olyan teljesen új termékcsalád bevezetését tervezi, melynek tagjai a vásárlók egyedi kívánságai alapján kerülnek összeállításra. Ez egyértelműen a csúcskategóriában van, mivel az ilyen PC-k kezdő ára 1599 dollár körül lesz, a felső határ pedig 3000 dollár (több mint 600 ezer forint) fölé tehető.

A vállalat korábban nem foglalkozott ilyen jellegű értékesítéssel, a választási lehetőség általában csak a kiegészítőkre vonatkozott, így teljesen új gyártási és eladási modellről van szó. Az elemzők szerint az újítás hátterében egyrészt a legújabb részegységek körében felgyorsult termékváltási ütem áll, másrészt a töretlenül fejlődő számítógépes játékpiac, amelynek gyümölcseiről a HP sem kíván lemaradni, nem véletlen, hogy a bejelentés az idei Los Angeles-i E3 videojáték szakkiállításon hangzott el. Az X Gaming PC-k esetében a vásárló a legalapvetőbb összetevőket is egy, a HP által megadott listáról választhatja ki, így a már alapváltozatban is rendkívüli gépek teljesítményét a végletekig lehet fokozni. A cég természetesen most is ad a minőségre, és természetesen az ebben a szektorban olyan fontos küllemre, így a számítógépházak sem a megszokott hivatali fehér színben tündökölnek, a választékban megtalálhatóak a CoolerMaster különleges kialakítású színes világító elemekkel ellátott modelljei. Tom Markworth termékmenedzser szerint a cég éveken át elért minőségi garanciáját szeretnék szerencsésen összeházasítani a nagy megrendelések esetén elérhető alacsonyabb alkatrészárak által nyújtott lehetőségekkel, mivel a HP, mint a világ legnagyobb fogyasztói PC gyártója, kedvező külön-megállapodásokat tud kötni beszállítóival.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció