NHH: A telefon- és internettarifák csökkenésére számít a hatóság

A nagykereskedelmi díjak várhatóan június 1-től mérséklődnek

A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa (NHHT) ma két országos napilapban és honlapján is közzétette a vezetékes szolgáltatók referencia összekapcsolási ajánlataival kapcsolatos határozat-tervezeteit, amellyel jelentősen mérsékelné a távközlési szolgáltatók által egymással szemben alkalmazott nagykereskedelmi díjakat. Az új elektronikus hírközlési törvényben (eht) előírt egyeztetési folyamat eredményeként a nagykereskedelmi díjak várhatóan már június elejétől csökkennek, ami az NHH Tanács várakozásai szerint a kiskereskedelmi telefon- és internettarifák mérséklődéséhez vezet.

Az NHH Tanácsa által ma közzétett határozat-tervezetekben szereplő , a Tanács által elfogadhatónak tartott összekapcsolási díjak jobbára alacsonyabbak, mint amit az úgynevezett jelentős piaci erővel rendelkező vezetékes szolgáltatók januárban jóváhagyásra benyújtott referencia összekapcsolási ajánlatai (RIO-k) tartalmaznak. A RIO-k a szolgáltatók közötti elszámolásban alkalmazott beszédcélú, internet és kiegészítő szolgáltatások (helymegosztás, közvetítő-választás, műszaki vizsgálatok, stb.) díjait tartalmazzák. A szabályozás új eleme, hogy 2004-től az internet hozzáférés díját is költségalapon (perc- és átalánydíjas formában) kell a vezetékes szolgáltatóknak meghatározniuk a közvetítő-, illetve Internet szolgáltatók felé.

Az öt jelentős piaci erővel rendelkező hazai vezetékes szolgáltató (Matáv, Emitel, Invitel, Hungarotel, Monortel) január 15-én nyújtotta be referencia összekapcsolási ajánlatát. A RIO-kat a tanács műszaki, közgazdasági és jogi szempontok figyelembe vételével elemezte. A január 1-jétől hatályos törvényi szabályozás új eleme, hogy a RIO-kal kapcsolatos határozatok tervezeteit a tanács nyilvánosságra hozza annak érdekében, hogy mindazok, akiknek jogát vagy jogos érdekét a határozat érintheti, a tervezett határozattal kapcsolatosan észrevételt tehessenek.

Az NHH az eht előírásainak megfelelően a mai napon az ajánlatokkal kapcsolatos határozat-tervezeteit közzétette honlapján (www.nhh.org.hu), illetve két országos napilapban. Az érintettek május 12-ig tehetnek észrevételt a határozat-tervezetekkel kapcsolatban. Ezt követően a tanács-nak 10 nap áll a rendelkezésére, hogy - az észrevételekfeldolgozza, figyelembe vételével - a határozat-tervezeteket véglegesítse. A végleges határozatokkal megállapított díjakat a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóknak várhatóan június 1-jétől kell alkalmazniuk.

Mivel a határozat-tervezetek a díjak csökkentését irányozzák elő, a tanács arra számít, hogy döntéseivel hozzájárul a magyarországi vezetékes távközlési, illetve internet-piaci verseny élénküléséhez. Bár a RIO-k közvetlenül csak a szolgáltatók egymás között alkalmazott nagykereskedelmi díjait határozzák meg, a tanács azt reméli, hogy a nagykereskedelmi díjak várható mérséklődése a kiskereskedelmi távközlési és internet tarifák csökkenését is maga után vonja.

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció