Egyre több internetes adóbevallás Borsodban
2004. április 16.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében minden harmadik adózó interneten küldte
be személyi jövedelemadó-bevallását; a bevallást benyújtók csaknem fele
igényelt vissza befizetett adójából, egy adózó átlagosan 56 ezer
forintot kapott vissza - hangzott el az APEH megyei igazgatóságának
sajtótájékoztatóján Miskolcon, csütörtökön.
Kiss Tiborné, az igazgatóság osztályvezetője elmondta: csaknem 140 ezren adtak be személyi jövedelemadó-bevallást a megyében, 4 ezerrel kevesebben mint az elmúlt évben.Az adózók harmada már az internetes programmal töltötte ki és nyújtotta be bevallását. Tavaly minden ötödik, két évvel ezelőtt pedig csak minden tizedik ember választotta ezt a módszert - tette hozzá.
A beérkezett és feldolgozott bevallások 42 százaléka tartalmazott adó-visszatérítést, ennek átlagos összege 55 794 forint volt, mintegy 20 ezer forinttal több, mint a 2002-es adóévben.
"Az APEH a 30 napos visszafizetési határidőt eddig betartotta, késedelmi kamatot nem kellett fizetni" - mondta Kiss Tiborné. Hozzátette: számos bevallás bizonyult hibásnak, ilyen okból 6500 adózónak küldtek felszólító levelet.
"Évek óta visszatérő hiba, hogy az adózó nem írja alá a bevallást, nem nyilatkozik köztartozásáról, tévesen számol, a családi kedvezmény igénybevételekor pedig hiányoznak az eltartottak adatai" - mondta Kiss Tiborné.
Kapcsolódó cikkek
- Hiteles elektronikus ügyintézés az egészségügyben
- Közösségi Technológiai Központ nyílik Tatabányán
- Megjelent az Adobe LiveCycle Enterprise Suite család
- Megalakult az Első Magyar e-Közigazgatási Klaszter
- Jövőre már bankkártyával is fizethetünk adót az APEH-hivatalokban
- Európában is hír a budaörsi wap-szolgáltatás
- Internetes adóadatbázist nyitott az Európai Bizottság
- Magyar e-government jövőkép Brüsszelben
- Szélessávú internetes hálózat a bicskei kistérségben
- A Siemens valósította meg az e-közigazgatási rendszert Szegeden