Az elektronikus piactéren 100 milliárd feletti forgalom

A magyarországi elektronikus piactereken az elmúlt évben 60-70 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le, ami az idén eléri a 100 milliárd forintot az Axelero Marketline becslése szerint - mondta Tóth Levente üzletágvezető kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Az Axelero Internet Rt-hez tartozó Axelero Marketline üzletág az elmúlt évben 23 milliárd forint forgalmat ért el, amit az idén 40-50 milliárd forintra szeretnének növelni. Az elmúlt 3 évben ezer elektronikus piactéri aukciót bonyolító üzletág piaci részesedése becslésük szerint 40-50 százalékos. Az üzletágvezető elmondta, hogy Magyarországon egy aukció során a szolgáltató - adott esetben az Axelero Marketline - 150-200 ezer forintot keres. Az elektronikus piactér lényege, hogy a vevő interneten keresztül kér ajánlatokat a licitálásra meghívott szállítóktól az adott termék vagy szolgáltatás megvásárlására. A potenciális szállító cégek lefelé licitálva versenyeznek egymással.

Tóth Levente szerint az elektronikus piactér jó és hatékony lehetőség a költségek csökkentésére, itt valóban elérhető a legalacsonyabb ár. Az Axelero Marketline ügyfelei a valós idejű licitálás során az árverseny révén több mint 14 százalékos megtakarítást értek el átlagosan, ami több mint 6 milliárd forintot tesz ki. A megtakarítást az Axelero Marketline az aukciós nyitó és záróár különbsége alapján számolja ki.

Az üzletágvezető elmondta: az elektronikus piacterükön tipikusan a nagy vállalatok a TOP 200 cégei vásárolnak, de véleménye szerint már közepes méretűeknek is előnyös itt beszerezniük a termékeket és szolgáltatásokat. Hozzátette: nincs szignifikáns összefüggés a vásárolt termék mennyisége és a megtakarítás között. A Marketline aukciós terén például már kötöttek egy-két milliós, illetve milliárd forint feletti üzletet is.

Kérdésekre válaszolva Tóth Levente elmondta, hogy a magyar elektronikus piac 30-35 százalékát külföldi szolgáltatók által magyar cégeknek lebonyolított aukciók teszik ki. Kifejtette, a Marketline mellett több magyar cég is működik a piacon, amelyek a forgalom 25-30 százalékát bonyolítják le. Az Axelero Marketline az elmúlt években regionálissá vált, szlovák és osztrák cégeknek is nyújt szolgáltatást. A Marketline 2003-ban több mint 500 aukciót bonyolított le az idén pedig legalább 800-at tervez. A Marketline eddig összesen 43,8 milliárd forint forgalmat bonyolított, amiből az idén negyedévi aukciók több mint 10,5 milliárd forintot tesznek ki.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció