Valószínűleg csak 2006-ban lesz végleges Longhorn
2004. március 30.
A Microsoft-vezér nem nevezte meg konkrétan a két év múlva esedékes dátumot, mint a Longhorn kibocsátásának megállapított időpontját, csupán valószínűsítette az erre utaló spekulációk helyességét. Ugyanakkor hozzátette, hogy még az idén meg fogják jelentetni a szoftver nem végleges, úgynevezett "alfa" változatát, amelyet elsősorban fejlesztők számára tennének hozzáférhetővé. A cég szóvivője azonban úgy nyilatkozott, hogy továbbra is céljuk a teljes "béta" verzió 2004-es megjelentetése, habár mindenképpen csak az "alfa" változat után. Azt, hogy miként tervezik utóbbi terjesztését, a Microsoft még nem döntötte el. A Longhorn kibocsátását bizonyos elengedhetetlen technikai feltételek megteremtésének késlekedése hátráltathatja, így nem véletlen, hogy a szoftveróriás vezetése óvakodik a konkrét dátumok megjelölésétől. Gates ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az új operációs rendszer megjelenésének időpontja nem a legfontosabb tényező, a szoftver az ekörül támadt bizonytalanság ellenére is valódi áttörés lesz majd.
A Longhorn speciális előzetes változatát már láthatták a fejlesztő szakemberek, még tavaly októberben. Az idén nagy valószínűséggel megjelenő "alfa" változat remélhetőleg szélesebb körben is elérhető lesz, így többet megtudhatunk majd általa a végleges verzióról is.
Kapcsolódó cikkek
- 40 millió Vista eladva, Longhorn helyett Windows Server 2008
- Ingyenesen letölthető a Virtual PC 2007
- Ideje felkészülni a Vista érkezésére!
- CES: Látványos Windows Vista bemutató
- Kiadták a Windows Vista harmadik bétaváltozatát
- Újabb részletek a Windows Server "Longhorn"-nal kapcsolatban
- A Windows Vista felfuttatja majd a tábla PC-eladásokat
- A Microsoft június végéig kiadja a Longhorn béta tesztváltozatát
- Ismét késik a 64 bites Windows
- Megjelentek a Virtual Server (2005) RC változatai