Május elsejétől T-Mobile lesz a Westel

Megerősítette január 4-i hírünket a Matáv Igazgatóságának mai ülése: valóban május elsejétől változtat nevet a Matáv mobilcége, innentől a mobilszolgáltató neve: T-mobile Magyarország Távközlési Rt.

Ugyancsak döntöttek az Igazgatóság mai ülésén az osztalék mértékéről, amely meghaladja a korábbi években kifizetett összeget: a részvényenkénti osztalék a 2003-as év eredményei alapján 70 Ft részvényenként.

Az igazgatósági ülést alig egy órával követő sajtótájékoztatón a rekordosztalékkal kapcsolatban egyetlen kérdés sem hangzott el, a névváltoztatással kapcsolatban annál inkább. Kérdésünkre, miszerint folytatódik-e a "re-branding", és követi-e a Matáv a Deutsche Telekom négypilléres stratégiáját (T-Com, T-Systems, T-Mobile, T-Online), Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója kijelentette, hogy bár a mai igazgatósági ülésen csak a Westel névváltoztatása került szóba, és nagyon korai lenne akárcsak megbecsülni a további névváltoztatások időpontját, a stratégiai egyeztetések, döntés-előkészítő munkálatok e témakörben is folynak. Ugyancsak kérdések kapcsán hangzott el az is, hogy a névváltoztatás költségeit a T-Mobile Internationel illetve a Deutsche Telekom viseli.

A névváltozás kapcsán nincs tervbe véve tulajdonosváltozás: a Westel százszázalékos tulajdonosa a Matáv marad, ezt mind Straub Elek, mind Michael Günther, a T-Mobile vegyes vállalatok irányításáért felelős vezető, a Matáv igazgatósági tagja megerősítette. Az utóbbi ugyanakkor egy másik kérdésre válaszolva elmondta, hogy a T-Mobile egységes vállalati struktúrában és szemléletben tevékenykedik, amelynél ugyanazokat a dolgokat nem fejlesztik ki két helyen. Ám ez nem újdonság, MMS témában például a világelső Westel már eddig is kompetenciaközpont volt, más témában a brit, harmadikban a német vállalatnál folynak az egész vállalatcsoportra érvényes fejlesztések.


 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció