Inforum-IVSZ-Matisz: tiltakozás a reprográfiai díj nyomtatókra való kiterjesztése ellen

Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum), valamint az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), a Magyar Tartalomipari Szövetség (Matisz együttes sajtótájékoztatót tartottak február 17-én Budapesten. Ezen a három szervezet képviselői sajnálattal vették tudomásul, hogy az Igazságügyi Minisztérium, a Magyar Szabadalmi Hivatal és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma olyan kezdeményezést terjesztett a Kormány elé, amely értelmében a nyomtatókra is kiterjesztik a reprográfiai díjfizetés kötelezettségét.

A fenti szervezetek e lépést jogilag aggályosnak, az információs társadalom építésére nézve hátrányosnak, a kormányprogrammal és a kormány által elfogadott Magyar Információs Társadalom Stratégiával ellentétesnek, az Európai Unió országaiban is erősen vitatottnak és a magyar lakosság számára újabb pénzügyi tehernek látják.

Az informatikai szervezetek - lehetőségeikhez képest - mindent megpróbáltak tenni azért, hogy az előterjesztésből kerüljenek ki a nyomtatók, de tevékenységüket nem koronázta mindenki számára elfogadható megoldás.

Mindez gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben a Kormány elfogadja az Előterjesztés a reprográfiára szolgáló eszközök körének meghatározásáról szóló 158/2000. (IX. 13.) Korm. rendelet módosításáról" szóló anyagot, akkor:

-- a közeljövőtől kezdve minden nyomtatókészülék (printer) árába beépül - az EU-gyakorlattal ellentétesen - a reprográfiai díj,

-- ezen díjat a Magyar Reprográfiai Szövetség állapítja meg és az NKÖM miniszterének jóváhagyása és az érintettek véleményezése (de nem vétója vagy ellenvéleményének elfogadása) mellett,

-- ezen összegre áfa is terhelődik.

A három szervezet képviselői kijelentették továbbá:

"A befolyt bevétel a Magyar Reprográfiai Szövetséghez kerül, amely annak egy részét általunk nem ismert és nem nyilvános módon átadja más jogkezelő szervezeteknek, akik általunk nem ismert és nem nyilvános módon felosztják az alkotók között.

A mi számításaink szerint ezen összeg elérheti akár a 2,4 milliárd forintot, s ennek 75 %-át bizonyosan a lakosság fizeti meg, mint a legnagyobb fogyasztói kör."

Az informatikai szervezetek ezt a terhet azért is különösen hátrányosnak és feleslegesnek látják, mert a leggyakoribb indok - mely szerint a jogsértések az internetről letöltött tartalom nyomtatásából erednek - indokolatlan lenne, ha Magyarország és a díjjogosultak lépéseket tennének a digitális jogkezelés eszközeinek bevezetésére, amint azt az EICTA (az EU informatikai szervezetek szövetsége - www.eicta.org) is ajánlja.

Ezért az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum), valamint az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), a Magyar Tartalomipari Szövetség (Matisz) azt kéri a döntéshozóktól, hogy álljanak el a reprográfiai díj nyomtatókra történő kiterjesztésétől és az érintettek cégek és szervezetek bevonásával kezdjenek tárgyalásokat a digitális jogkezelés hazai bevezetéséhez és a Nemzeti Digitális Adattár fejlesztéséhez történő hozzájárulásuk módjáról, amely a szerzők és a felhasználók közös érdekeltségét is megvalósítja.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció