Javította forgalmát és csökkentette veszteségét tavaly a Tiscali

Az olasz internetszolgáltató Tiscali tavaly 21 százalékkal, 902,7 millió euróra növelte nettó forgalmát. Adózás elõtti veszteségét 215,8 millió euróra sikerült csökkentenie a korábbi 504,9 millióról.
A kamatok, adózás és egyszeri tételek előtti eredmény (EBITDA) 74,7 millió euróra nőtt a 2002. évi 1 millió euróról. A Tiscalinak tavaly 7,8 millió szerződéses ügyfele volt, ebből 840 ezer szélessávú szolgáltatásra szerződött.

A negyedik negyedben a cég forgalma 25 százalékkal, 250,8 millió euróra nőtt. A pénzforgalmi egyenleg (EBITDA) 27,6 millió dolláros többletet mutatott a negyedben.

Az idén a cég 30 százalékos forgalomnövekedésre számít, 1,2 milliárd euróra, és a forgalom tíz százalékának megfelelő összeget fordítanak beruházásokra. 2008-ra úgy számol, hogy világszerte 5 millió ADSL előfizetője lesz.

Az eredmények ismertetésekor egyidejűleg azt is bejelentették, hogy a Tiscali kivonulását fontolgatja néhány országból, ahol forgalma túlságosan alacsony: így egyebek között Ausztria, Svájc, Svédország, Norvégia és Dél-Afrika került szóba.

A Tiscali részvényei csütörtökön, közép-európai idő szerint fél négy körül 5,35 eurón álltak a milánói értéktőzsdén, 2,10 százalékos erősödéssel előző napi, 5,24 eurós záróárukhoz képest. A papírok csütörtökön 5,39 eurón nyitottak. Ötvenkét hét alatt áruk 26,48 százalékkal nőtt, az időszak alatt 7,47 és 3,41 euró között mozogtak.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció