Az Eurohívó végelszámolása

A Magyar Posta Rt. igazgatósága elfogadta az Eurohívó Rt. végelszámolási időszakára vonatkozó záróbeszámolóját, s ezzel lezárult az Eurohívó közel kétéves veszteséges postai története - közölte a posta az MTI-vel.

A Magyar Posta Rt.-nek az Eurohívó kapcsán 300 millió forint fizetési kötelezettsége keletkezett. Ebből 172 millió forint a koncessziós díj átvállalása, míg 128 millió forint az Eurohívó Rt. szolgáltatási kötelezettségéből, üzemeltetési költségként, valamint a végelszámolás-felszámolás költségeiként jelentkezett.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a Magyar Posta Rt. korábbi vezetése 2002 tavaszán döntött az Eurohívó személyhívó rendszer megvásárlásáról. A befektetés előkészítése során értékelhető átvilágítás, hatásvizsgálat, megtérülési számítások nem készültek el, sőt a befektetésekre vonatkozó társasági belső utasítás előírásait sem tartották be. A mobiltelefonok térnyerésével a személyhívó szolgáltatást végző társaság piaca rohamosan szűkült, árbevétele folyamatosan csökkent. Az Eurohívó Rt.-t a Tetra Rt. által nyújtott szolgáltatások mellékszolgáltatásának szánta a Magyar Posta.

A közlemény szerint 2002. április 24-én a Magyar Posta Rt. részvény-átruházási szerződést kötött a Vilati Automatizálási és Telekommunikációs Részvénytársasággal és a Futurecom Telekommunikációs és Szolgáltató Kft-vel az Eurohívó Rt. részvényeire vonatkozóan. Az Eurohívó Rt. saját tőkéje az adásvételkor negatív volt, és a társaság folyamatosan veszteséget termelt.

Ugyanezen a napon az Eurohívó és a Magyar Posta Rt. Úgynevezett készfizető kezesség vállalási szerződést kötött. Eszerint, ha az Eurohívó koncessziós díjhátralékát, 800 ezer dollárt 2002. december 31-ig nem rendezi, úgy a felek tudomásul veszik, hogy a koncessziós jogot gyakorló miniszter e szerződésben rögzített jogát sortartás nélkül a kezes Magyar Posta Rt.-vel szemben is érvényesítheti. A 2002. júliusában történt vezetőváltást követően az Eurohívó-ügylet körülményeit utólag megvizsgálta a Magyar Posta Rt. jogi igazgatósága és független jogi szakértői is.

A jogi szakvélemények szerint nem volt mód elállni a szerződésektől, így a Magyar Posta Rt. a 100 ezer forint vételárat 2002. szeptember 22-én kifizette, s ezzel a tulajdonjog is átszállt. Ezzel egyidejűleg tárgyalások kezdődtek a koncessziós jogot gyakorló Informatikai és Hírközlési Minisztériummal a koncessziós díj elengedésére vonatkozóan.

Tekintettel az Eurohívó havi 15 millió forint veszteséget termelő működésére, a Magyar Posta Rt. tulajdonosi határozattal elrendelte a társaság végelszámolással történő, jogutód nélküli megszüntetését. A végelszámolás 2003. február 18-án kezdődött meg. Az IHM-mel - a koncessziós díj elengedése érdekében - folytatott tárgyalások a kezdeti pozitív ígéretek ellenére nem vezettek eredményre.

Tekintettel arra, hogy az Eurohívó tartozásállománya meghaladta a cég teljes vagyonát, a végelszámoló a csődtörvény előírása alapján a Fővárosi Bíróságnál kezdeményezte a felszámolás elrendelését - tartalmazza a közlemény. A cégbíróságnak a felszámolás jogerőre emelkedéséről szóló határozata a Cégközlöny 2003. szeptember 25-i számában jelent meg. A felszámolás jogerőre emelkedésének időpontja 2003. július 25-e volt.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a Magyar Posta Rt.-nél lefolytatott vizsgálatát követően az Eurohívó Rt.-re vonatkozó ügylet kapcsán büntetőfeljelentést tett, aminek következtében nyomozás indult. Ezért a Magyar Posta Rt. nem tartotta sem szükségesnek, sem célszerűnek a feljelentés tételét.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció