Az SCO hitelrontásért pert indított a Novell ellen

A fél Linux-világot fenyegető SCO Group több ezer figyelmeztető levél szétküldése, és az IBM beperelése után most a Novell-t várja a bíróság elé, a vád a Unix operációs rendszerrel kapcsolatos szellemi tulajdonának megsértése.

A per alapja valójában most is a Linux, mint az IBM esetében is, az SCO szerint teljes részek kerültek át a szabadforráskódú rendszerbe jogdíjfizetés nélkül. A Novell már az IBM-per kezdetén kijelentette, hogy nem ért egyet az SCO-val, egyébként pedig egyes Unix jogok az ő tulajdonát képzik. Az eset hátterében az eredetileg Novell tulajdonban levő Unix 1195-ös eladása áll, az SCO úgy látja, hogy akkor minden az ő tulajdonukba került, míg a Novell szerint ez csak részben igaz. Ez a korábban igazából tétnélküli vita sem új keletű, ám mivel a Novell felvásárolta a világ második legnagyobb Linux forgalmazóját, a SuSE Linux-ot, most egyértelmű piaci ellenfélként kerül szembe az SCO-val. A Novell nem kommentálta az esetet, de kijelentette, hogy az USA jogvédelmi hivatala garantálta számára 11 System V Unix változat szellemi tulajdonát, ez szerintük önmagáért beszél. A jogi eljárás azért hitelrontási per formában indul meg, mert az SCO elsősorban azt sérelmezi, hogy a Novell szerintük a helyzet ismeretében is folyamatosan felemlegeti saját vélt jogait, ezzel rontva az SCO hírét.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció