Mérleghamisítási ügybe keveredett az IBM

Az IBM és egyik meg nem nevezett alkalmazottja személyesen figyelmezető feljegyzést kapott az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletétől (Securities and Exchange Commission - SEC), amelyben értesítik, hogy a Bizottság eljárást fontolgat ellene. A gyanú szerint az IBM közreműködött egy másik cég 2000. évi eredményének meghamisításában.

AZ IBM-re akkor terelődött a gyanú, amikor a SEC a Dollar General Corp. kiskereskedelmi hálózat üzletmenetét vizsgálta. Az IBM-et érintő vizsgálat tárgya - az IBM közleménye szerint - egy a két cég között 2000-ben kötött 11 millió dolláros üzlet, amelynek a formája - a részvényárak manipulálásával - alkalmas volt a Dollar General három egymást követő évi mérleghamisításának támogatására.

Az IBM most előremenekül. Maga hozta nyilvánosságra a június óta folyó vizsgálat tényét és szóvivője kijelentette, hogy mindenben együttműködnek a SEC-kel. "A vizsgálat során alkalmunk nyílik arra, hogy előadjuk a saját történetünket" - mondta a szóvivő.

A vizsgálat nincs összefüggésben azzal a Koreában történt korrupciós botránnyal, amelybe az IBM is belekeveredett, és amelyről a Prim is hírt adott néhány napja, de - idézzük újra a szóvivőt - "amely iránt mind a SEC mind az Igazságügyi Minisztérium érdeklődését fejezte ki."

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció