Mikromini telefon a NEC-től

Októberben jelentette be a NEC a kínai piacra szánt, szinte hitelkártya méretű készülékét. Mire februárban a boltokba kerül, még a bejelentett méretnél is kisebb lesz. Az N900 jelenleg várható mérete 85 mm x 54 mm x 8,6 mm. (Az először bejelentett vastagság 10 mm volt.)

A készülék súlya 70 g, és a méreteihez képest hatalmas, 1,8 hüvelyk átlójú színes képernyővel rendelkezik, amelynek 128 x 160 pixel a felbontása. Belefért egy 300.000 pixeles, a hátoldalon látó kamera is, meg egy fényforrás. A fogyasztást speciális szoftveres megoldás csökkenti. SIM-kártya helyett egy teljes értékűen helyettesítő chip kapcsolja be a készüléket a forgalomba. A fejlesztés az összehajtható NEC 700 bázisán történt, kínai laboratóriumban.

Amit még egyetlen fejlesztőnek, azt a NEC-eseknek sem sikerült megoldaniuk, nevezetesen hogy miniatürizálják az ember füle és szája közti távolságot. Ezt az ellentmondást a NEC 900 úgy oldja meg, hogy csak headsettel használható. A fejlesztők szerint Kínában ez megszokott dolog, és nem fog gondot okozni az eladásoknál, sőt kifejezetten azt várják tőle, hogy a technikabolondok presztízskészüléknek vásárolják majd.

Kínában 50 millió maroktelefon 400 modellje fogy évente (kb. 100.000 példány/modell). A bejelentést tevő igazgató meg is vallja, hogy nem számítanak ekkora példányszámra, de a készüléket mintegy "zászlóshajónak" szánják, amin, és aminek a már tervezett utódain, folyamatosan demonstrálni akarják fejlesztői tudásukat.

Kiskereskedelmi árat még nem közöltek, de szakértők 6-7000 Jüanra számítanak. Ez Kínában meglehetősen soknak számít, ahol egy kifejezetten olcsó készülék 1000 Jüan körül kel el és egy márkás importkészülék ára 3-4000 Jüan körül mozog. (1000 Jüan = 24.600 Ft.)

Hűvös Imre

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció