P2P: A Kazaa nem tehető felelőssé felhasználóinak jogsértő tevékenységeiért

A szórakoztató ipar és fájl-cserebere közösség közötti háborúskodás kapcsán friss hír, hogy a holland legfelsőbb bíróság helyben hagyta azt a korábbi alsóbb rendű bírósági határozatot, mely kimondta: a Kazaa készítői semmilyen tekintetben nem tehetők felelőssé amiatt, hogy a népszerű P2P szolgáltatás felhasználói esetlegesen milyen illegális, szerzői jogokat sértő tevékenységeket folytatnak.

A Kazaa készítőit perlő Buma/Stemra nevezetű holland zeneipari jogvédő szervezet azért vitte a legfelsőbb bíróság elé az ügyet, mert értelemszerűen nem tetszett neki a fenti, még 2002 márciusában született bírói döntés, most azonban már nincs apelláta, el kell fogadnia a végleges határozatot.

Mindeddig a holland legfelsőbb bíróság a legmagasabb rendű európai bírói szervezet, mely ítéletet hozott a fájl-cserebere szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyekben. A bírói testület az ítélet kihirdetésekor utalt arra, hogy a döntés meghozatalakor figyelembe vették az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának 1984-ben az úgynevezett Betamax ügyben hozott ítéletét. Ismeretes, hogy akkoriban a Universal perelte be a Sony-t, és a bíróság úgy döntött, hogy egy berendezés gyártó cég - ez esetben a Sony - nem tehető felelőssé azért, mert a vásárlók esetlegesen a szerzői jogok megsértésére használják fel a cég termékeit. A holland bíróság ezenkívül azt a közelmúltbéli példát is felhozta, amikor egy Los Angeles-i szövetségi bíróság kimondta, hogy a Grokster és a Streamcats Networks cégek nem tehetők felelőssé a szolgáltatásaikat igénybe vevő felhasználók illegális cselekményeiért.

A mostani bírósági perben a Kazaa-t képviselő ügyvéd, Christiaan Alberdingk Thijm elmondta, hogy az ítéletnek várhatóan mind Európában, mind pedig a világ más régióiban is komoly hatása lesz. Úgy gondolom, hogy a bíróság a lehető legjobb döntést hozta meg, mely egyébként nem csak Hollandiában és Európában, hanem az egész világon precedens értékű - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban az ügyvéd. A Buma/Stemra munkatársai elmondták, hogy sajnálják, hogy a holland legfelsőbb bíróság nem a Buma/Stemrának, hanem a Kazaa-nak adott igazat.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció