Az XGI cáfolja a csalással kapcsolatos vádakat

Mint az ismeretes olvasóink számára is, az XGI Reactor drivereiben néhány nappal ezelőtt szakértők olyan optimalizációkra utaló nyomokat találtak, amelyek az nVidiáéhoz hasonló illegális optimalizációkra engedtek következtetni. Ma a cég azonban minden ezzel kapcsolatos vádat megcáfolt.

"A talált .exe fájlok a listában csupán úgynevezett fejlesztési segédletek voltak, a driver fejlesztőink számára. Benne hagytuk ezeket a neveket az xrvkp.sys-ben, és azóta sem vettük ki őket. A jövőben jobban oda fogunk figyelni az ilyen dolgokra, hogy ne lehessen senkinek sem kétsége a következő meghajtóinkkal szemben." mondta el Chris Lin, az XGI-től.

Ezen kívül a Volari Gamers weboldal munkatársai is tovább léptek az ügyben: "Megpróbáltuk átnevezni az érintett exe fájlokat, hogy lássuk változik-e a teljesítményük (ha a meghajtó nem tudja felfedezni őket). Az nVidia driverei esetében ekkor ugye jelentős lassulást tapasztalhattunk, azonban ebben az esetben semmiféle teljesítmény, vagy képminőségbeli változással nem járt a művelet." - mondta el Xglider a Volari V8 ultra előzetesükben.

A kétségek ugye annak ismeretében jöttek elő, hogy neves benchmark programok fájlneveit is tartalmazta a lista, és ezen programok esetében illegális bármiféle specifikus optimalizáció. Ha belegondolunk, erre azért van szükség, mert ha egy gyártó a tesztprogramra kiélezi a kártyáját, az nem fogja a játékokban nyújtott, illetve a kártya valós, nyers teljesítményét sem tükrözni, ezáltal tehát nem ad érvényes összehasonlítási alapot a tesztprogram. Persze mondhatná valaki, hogy hiszen a játékokra való optimalizáció is benne van a driverben, azonban ez megkövetelné, hogy minden egyes új játék esetében új meghajtót kelljen kiadni, ami jelentős macerával járna a felhasználók felé. Az ipar sokkal inkább a 3D-s API-k szabványosítására törekszik, ugyanis ekkor a kártyákhoz írt drivereket nem minden egyes játékhoz kell finomhangolni, hanem csupán egyetlen API-hoz. Természetesen ez megkövetelné, hogy a játékprogramok fejlesztői is gondosan betartsák például a DirectX, vagy az OpenGL szabványokat, így elkerülhetőek lennének az úgynevezett grafikai bugok, az egyes játékokban, amelyekre jelenleg szinte havonta új meghajtónak kell megjelennie, hogy mindet kiküszöböljék. Az nVidia ezzel a külön optimalizálásaival lényegében a DirectX-et, mint szabványt ássa alá, és megpróbálja a piacra erőltetni a saját megoldásait. Nem nehéz azonban elképzelni, hogy hova vezethet ez, ha sikerül nekik. Nagyjából olyan időket élnénk meg újra, mint a 3DFX és a Glide API, valamint a Direct3D/OpenGL megjelenésének idejében, amikor még játékprogramja válogatta, hogy melyik gyártó kártyájával (API-jával) hajlandó elindulni, és melyikkel nem...

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció