Mozijegyvásárlás SMS-ben a Westelnél

A WAP mellett már SMS-ben is megválthatjuk mozijegyünket

A Westel és a Budapest Film közös megoldásának köszönhetően - a márciusban bevezetett WAP-os jegyvásárlás mellett - december 4-től SMS-ben is megvásárolhatók a mozijegyek hat budapesti moziba. Az új szolgáltatás - amelynek keretében mindössze két SMS segítségével juthatunk hozzá mozijegyünkhöz - ismét jelentős lépésnek tekinthető a mobil kereskedelem /m-commerce/ terén.

Az SMS-ben történő mozijegy vásárlás során elég kiválasztani a hat Budapest Film mozi /Corvin, Mammut, Puskin, Művész, Szindbád, Tabán/ egyikét, majd a mozi első két betűjének, a film kódjának, a vetítés napjának és időpontjának, valamint a jegyek darabszámának megadásával elküldeni egy SMS-t a 06-30/30-30-700-as számra. A válaszként érkező üzenet összefoglalja a jegyvásárlással kapcsolatos információkat, többek között a díjakat, és a terem adottságait figyelembe véve a legkedvezőbb helyekre szóló ülőhelyek adatait. Amennyiben a feltételek az ügyfél számára megfelelőek, vásárlási kódjának elküldésével azonnal megvásárolhatja a mozijegyeket és kényelmesen, közvetlenül az előadás előtt veheti át azokat. A mozijegyek ellenértékét a havidíjas előfizetők meghatározott értékig utólag, számlájukkal fizethetik ki, a Dominó kártyások, továbbá nagyobb összegű vásárlásoknál a havidíjasok is az elektronikus úton feltölthető m-com egyenlegből vásárolhatnak.

Mozijegyvásárlás SMS-ben:

Mozi nevének első két betűje (pl. CO, azaz Corvin mozi), a film kódja (pl. 11389, megtalálható a Mozi7-ben, a Pesti Estben és a Pesti Műsorban), a vetítés napja (pl. 08), a vetítés kezdési időpontja (pl. 1930), a jegyek darabszáma (pl. 5).

Az SMS tartalma a fentiek alapján: CO,11389,08,1930,5

Részletek a www.westel.hu oldalon a Mobil vásárlás címszó alatt

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció