Az AOL szerint 100 ezer dollárt sikkasztott két vezető alkalmazottjuk

Az America Online két korábbi vezetőjét perelte be sikkasztás vádjával, szerintük a két férfi nem létező cégeknek utalt ki 100 ezer dollárt, a pénzt valójában saját maguk tették zsebre.

A két vádlott Gregory Horton volt emberi erőforrás elnök, és helyettese, Ruben Moreno, akit ő maga vett fel a céghez. A két vezető több visszaélést is elkövetett az AOL szerint, ám az egyik vádpont a Pinebrook Consulting tanácsadócég 100 ezer dolláros ügyletét említi fel. Ebben az esetben Horton és Moreno felbontott egy AOL szerződést, és a fent maradt 100 ezer dollár kifizetéséhez egy olyan céget adott meg, mely végül hozzá juttatta el az összeget, így az AOL tulajdonképpen nekik fizetett. Ez az eset még márciusban történt, Horton-t augusztusban, Moreno-t pedig októberben küldte el a vállalat. Az AOL nem kommentálta az esetet, de mivel társcége, a Time Warner ellen jelenleg vizsgálatot folytat a tőzsdefelügyelet, a cég érdeke, hogy maga tisztázza mielőbb a homályos pénzügyi tranzakciókat.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció