Offline reklámkampányt indít a Kazaa

A Kazaa-t fejlesztő Sharman Networks a jövő héten elindítja első offline, nyomtatott sajtóban megjelenő reklámkampányát, mely többek közt felkéri a felhasználókat: védjék meg a fájlcserebere-szolgáltatásokat, illetve hozzák a hanglemezkiadó cégek tudomására: jobban tennék, ha rájuk is mint potenciális vásárlókra és nem mint bűnözőkre tekintenének.
Az ausztrál székhelyű cég munkatársai az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy a Sharman Networks immár több hónapja azon fáradozik, hogy tudatosítsa a hanglemezkiadókkal és filmstúdiókkal, hogy legális, megfelelő licencekkel rendelkező szolgáltatást kíván üzemeltetni. Ez azonban mindeddig nem sikerült a vállalatnak, melynek ékes bizonyítéka, hogy a Kazaa-t egymás után perlik be a szórakoztatóiparban érdekelt cégek, melyek semmilyen megállapodást nem hajlandók kötni a Sharman Networksszel.

A Kazaa napokon belül induló offline reklámkampányának célja, hogy a P2P (Peer to Peer) szolgáltatásokat használókat arra ösztönözze, hogy kommunikálják a kiadók felé: mi hajlandóak vagyunk tisztességes összeget fizetni a P2P szolgáltatások keretein belül elérhető zenei felvételekért, filmekért, játékokért és egyéb szoftverekért. A reklámkampány ezenkívül a szórakoztatóipari cégekhez is szól, mondván, hogy ezen vállalatok jelentős bevételi forrástól esnek el, amennyiben a fájlcsereberélő közösségeket nem barátként, hanem ellenségként kezelik. A Kazaa reklámkampánya egyébként november 19-én indul az amerikai nyomtatott sajtóban.

Az amerikai hanglemezkiadó cégeket magába tömörítő szövetség, az RIAA (Recording Industry Association of America) a közelmúltban számos bírósági pert indított az internetes zenefájlcserebere szolgáltatások mögött álló cégek ellen, így például az egykor rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Napster az RIAA-nak köszönhetően szenderült jobb létre, hiszen a Napster 2.0 már messze nem egyenlő elődjével. Érdekesség, hogy az RIAA mostanság már nem csak a Napsterhez, illetve Kazaa-hoz hasonló szolgáltatásokat perli, hanem az ezen szolgáltatásokat igénybe vevő felhasználókat is. Az RIAA az elmúlt hónapokban több száz egyéni P2P felhasználó ellen indított bírósági eljárást.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció