100 millió darab Windows alapú mobileszköz 2007-re


Steve Ballmer a Microsoft egyik képviselője legutóbbi nyilatkozatában arról számolt be, hogy a szoftveróriás azt tervezi, hogy 2007-ben a világon mintegy 10 millió olyan PDA és mobiltelefon fog működni, amelyik alapját a Microsoft Windows operációs rendszere jelenti majd.
Steve Ballmer állítását erősíti a vállalat Windows Mobile üzletágának marketingigazgatója is; Douglas Dedo szerint a „Microsoft az utóbbi időben hatalmas összegeket fordított a mobilkörnyezetben működő operációs rendszer kifejlesztésére, ezért érthető, hogy optimistán tekintünk az elkövetkező időszakra, aminek a végén reményeink szerint már a 100 milliomodik Windows-alapú mobileszköz tulajdonosát is köszönthetjük.”

Elemzők is elképzelhetőnek tartják a 100 milliós mobil windowsos tábort. Ami a vállalat fejlesztéseit illeti: közel egy évvel ezelőtt mutatták be Európában az első windowsos telefont, az USA-ban pedig az AT&T Wireless Services Inc. bő egy hónappal ezelőtt kezdte el az árusítását a Windows-alapú Motorola által gyártott MPx200-nak.

Elemzők egy másik csoportja azonban – élükön a Gartner Inc. vezető elemzőjével, Todd Korttal – a Microsoft bejelentését szokásos nagyzolásnak tartja, mivel véleményük szerint a jelenlegi piac ismeretében még a legoptimálisabb jóslatokban sem jelenik meg ekkora szám.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció