Westel: 2004-ben elindulhat az UMTS szolgáltatás Magyarországon

Videotelefonálással egybekötött UMTS bemutató

A jelenlegi információk szerint 2004 második félévében adják ki
Magyarországon a 3G-s (UMTS) mobil szolgáltatási licencek kiadásáról,
mondta Sugár András a Westel Mobil Rt vezérigazgatója, a társaság
alapításáénak 10. évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
A sajtótájékoztatón a Westel az Ericssonnal, a Nortel Networks-szel és a Siemens-szel együttműködve bemutatta az első magyarországi UMTS-alapú videokonferencia hívást. A sajtótájékoztató után Bodnár Zsigmond a Westel vezérigazgató helyettese az Econewsnak úgy nyilatkozott, az UMTS sikeres magyarországi bevezetése érdekében az államnak nem kellene túlzottan magas koncessziós/licenc díj idényeket támasztania.

Bodnár szerint az lenne célszerű a kormányzat, a szolgáltatók és a leendő ügyfelek számára is, ha alacsony díj befizetésével lehetne megkezdeni a szolgáltatást. Mint mondta, a koncessziós szerződésben rögzíteni kellene azt, hogy a szolgáltatók a szolgáltatás sikerességéhez kötött adójellegű befizetés formájában fizessenek az államnak. Mint mondta, a 2004-es költségvetés tervezetében szereplő 15 milliárd forintos bevételei terv az UMTS licenc díjból korrekt összegnek látszik, 3-4 jogosultság kiadása esetén.

Bodnár hozzátette, a kiírás szerinti feltételek lehetővé teszik, a Westel nem zárkózna el attól, hogy a leendő szolgáltatók közösen építsék ki az UMTS szolgáltatáshoz kellő infrastruktúrát - osztozva ezzel annak költségein és így olcsóbbá téve a szolgáltatást. Mint mondta, jelenleg is több száz adótornyot használ közösen a három magyarországi GSM szolgáltató - hiszen nem cél az ország telerakása antennákkal és a szolgáltatók közötti verseny már régen nem a lefedettségről szól.

A háromszereplős magyar GSM piacon piacvezető Westelnek jelenleg 3,6 millió ügyfele van és mint Sugár kiemelte, a cégnek így egyedül annyi ügyfele van, mint az összes magyarországi vezetékes telefon szolgáltatónak együtt. A Westel a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy születésnapja alkalmából novembertől 3 hónapig minden ügyfele havi 30 MMS-t küldhet ingyenesen, akár más szolgáltatók hálózatába is.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció