Folytatódnak a Microsoft európai trösztellenes ügyei


Az Európai Bizottság november 12-én szóbeli meghallgatást tart a
Microsoft trösztellenes ügyeivel kapcsolatban, mely meghallgatás egyes
források szerint akár két-három napig is eltarthat. A bizottság
közismerten azzal vádolja a világ legnagyobb szoftvercégét, hogy a
személyi számítógépekre fejlesztett operációs rendszerek piacán
törvénybe ütköző módon visszaélt domináns szerepével.
A napokban november közepére kitűzött szóbeli meghallgatás lehetőséget biztosít arra, hogy mind a Microsoft, mind pedig a vállalatot kritizáló oldal elmondhassa véleményét azzal a három különböző trösztellenes üggyel kapcsolatban, melyek 2000 augusztusában, 2001 augusztusában, végül pedig idén augusztusban pattantak ki. A redmondi székhelyű szoftvercég vezetői és jogi képviselői vélhetően elmondják majd kifogásaikat az Európai Bizottság által előírt, a felmerült problémák orvoslására hivatott megszorító intézkedések kapcsán, valamint tudni lehet, hogy a Microsoft írásban is benyújthatja majd észrevételeit.

Az Európai Bizottság többek közt azzal vádolja a Microsoftot, hogy szándékosan úgy tervezte meg a különböző fájl-, illetve nyomtató megosztási feladatokat ellátó egyik low-end kategóriás szerver szoftverét, hogy az jobb együttműködésre legyen képes a Microsoft saját fejlesztésű szoftvereivel, mint más vállalatok alkalmazásaival. A bizottság szakértői úgy vélekednek, hogy a Microsoft ily módon törvénybe ütközően növelte piaci részesedését.

Az Európai Bizottság ezenkívül azt is kifogásolja, hogy a szoftvercég beleintegrálta operációs rendszereibe a Windows Media Player nevezetű médialejátszó alkalmazást, ugyanis a vállalat ily módon hátrányos helyzetbe hozta a hasonló alkalmazások fejlesztésével foglalkozó kisebb cégeket. A bizottság vezetői szerint a kialakult helyzetet csak akkor lehet orvosolni, ha a Microsoft közszemlére bocsátja a Windows interfész protokoll egyes részleteit, kiveszi operációs rendszereiből az említett médialejátszó szoftvert, valamint ezenkívül pénzbeli büntetést is fizet.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció