IBM segítség kormányzati Linux alapú rendszerek bevezetéséhez
2003. október 9.
A brit és orosz kormányzat olyan Linux tesztprogramokat indít, melyek
arra hivatottak, hogy megállapítsák: a kormányzati szektorban mekkora
megtakarítást jelent a nyílt forrású szoftverek használatára történő
áttérés.
Spórolnak a vállalatok, és különösen spórolnak a jellemzően kevés forrással rendelkező kormányszervek. A Forrester tanácsadó cég kutatása szerint az amerikai vállalatok informatikai vezetőinek 72 százaléka jelentette ki, hogy szervereiket a Microsoft és Unix operációs rendszerekről Linuxra akarják átállítani.
A mára tervezett bejelentés szerint összesen 9 alrendszert készül az IBM egyelőre kísérleti jelleggel Linuxra átállítani a brit kormányszervek egyesített közbeszerzési rendszerében. Az egyesített rendszert 2000-ben indították be, és most júliusban parlamenti döntés születetett a nyílt forráskódú operációs rendszer alkalmazásáról.
Oroszországban a Távközlési és Informatikai Minisztériummal egyezett meg az IBM egy Linux bemutató és tanácsadó központ felállításáról, ahol a vállalatok kaphatnak segítséget Linuxos alkalmazások bevezetésére. Itt a felhasználók megismerhetik a Linuxot futtató xSeries szervereket valamint a WebSphere, DB2, Domino és Tivoli szoftvereket. A központban az IBM üzleti partnerei is bemutathatják Linuxos termékeiket az orosz érdeklődőknek.
Hűvös Imre
Kapcsolódó cikkek
- A Francia Nemzetgyűlés is Linuxra vált
- IBM rendszerekre szabott, vegyes forráskódú szoftvercsomag a Novelltől
- IBM 48 órás programozó bajnokság
- Új ThinkPad noteszgépek Novell SUSE Linux operációs rendszerrel
- A Finn Védelmi Minisztérium is a Novell SUSE Linuxot választotta
- IBM-akciók azoknak, akik a vállalati Linux alapú megoldásokat preferálják
- A svájci kormányzat Novell SUSE Linux szerverekre váltott
- Mannheim elvi okokból tér át a nyílt-forráskódú szoftverekre
- Az ingyenessé tett szabadalmak felpörgethetik a Linux piacát
- Átadták a Linux 48 IBM szoftverprogramozási bajnokság díjait