HTE: kongresszus az elektronikus hírközlési törvényről


A Budapest Konferencia hajón, kétszáz résztvevővel szeptember 26-án tartotta harmadik kongresszusát a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE).
A rendezvény központi témája az elektronikus hírközlési törvény (EHT) tervezete volt. Az esemény előtt tartott sajtótájékoztatón Bánkuti Erzsébet, az IHM távközlés szolgáltatási főosztályvezetője, az EHT menedzsere utalt rá, a közigazgatási értekezlet által elfogadott törvényjavaslat szeptember 30-án kerül a kormány elé. A minisztériumokkal, főhatóságokkal folytatott egyeztetés során EU-konform, megalapozott tervezetté vált az anyag, a leendő Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) testületi vezetői (elnök + hat tag) korábban javasolt besorolási javaslata „lefelé" módosult: az elnök államtitkár, a tagok helyettes államtitkárok lesznek.

Frischmann Gábor HíF-elnök „Új törvény – új hatóság" című előadásában utalt rá, az új EHT alapján az NHH európai hatóság lesz, amelynél kisebb súlyú kérdéseket még rendezni kell. „Még nem tudjuk, milyen lesz az NHH, de a szakmai (új piaci feladatokkal, IRG/ERG kapcsolatok erősítésével, általános és specializált EU-képzéssel), gazdálkodási (idén tízszázalékos költségcsökkentés) és fejlesztési (KRA projekt, spektrum monitoring, hatósági támogatás, elektronikus ügyintézés) felkészülés folyik" – hangsúlyozta Frischmann Gábor.

Mojzes Imre, a Hírközlési Érdekegyeztető Tanácsba (HÉT) tömörült szolgáltatók EHT-val kapcsolatos álláspontját foglalta össze, Morvay Gyögy, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület képviselewtében pedig a lakossági felhasználók véleményét mutatta be a kongresszus résztvevőinek.

A négy előadást a szolgáltatók képviselőinek is a bevonásával szervezett kerekasztalvita követett. Időközben az elkészült és a jövő keddig nyilvánosan nem elérhető EHT-ről kiderült, hogy a korábbi 2001-es törvénnyel szemben jóval több paragrafust tartalmaz: míg a jelenleg érvényben lévő egységes hírközlési törvényben számuk 110, addig az új EHT-ban már 189.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció