Megjelent az Athlon 64-hez szánt Windows XP bétateszt változata


A szoftveróriás Microsoft kedden, az Athlon 64 processzorok hivatalos
kiadásával egyidőben jelentette be az új processzorhoz készített 64
bites Windows XP operációs rendszer bétaváltozatának megjelenését.
A Windows XP 64-Bit Edition for 64-Bit Extended Systems elnevezésű operációs rendszer az Advanced Micro Devices (AMD) új Athlon 64 processzoraihoz készül, amely lehetővé teszi a "hagyományos" 32 bites x86, illetve az AMD64 platformra épülő 64 bites szoftverek együttes futtatását. Az új operációs rendszer az Athlon 64 chipek mellett természetesen az Opteron alapú munkaállomásokon is használható lesz.

A szoftveróriás mostani bejelentése komoly sikernek számít az AMD számára, mivel a társaság új, 64 bites processzorainak sikere a Windows támogatás meglététől függhet. Az új Windows változat egyik leglényegesebb funkciója a "Windows a Windows 64-en", amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók a 64 bites operációs rendszeren is ugyanúgy futtathassák korábbi alkalmazásaikat, mint korábban. A funkciót az AMD x86-64 alapú processzorainak azon kialakítása alapozza meg, amely egyaránt támogatja a 32, és 64 bites programkódok végrehajtását.

"Ügyfeleink korábban elsősorban a 32 bites alkalmazások nem elég hatékony futtatási lehetősége miatt tartózkodtak a 64 bites rendszerekre való áttéréstől" - mondta Chris Jones, a Microsoft Windows kliens divíziójának elnökhelyettese.

Az új Windows verzió fejlesztése azonban valamivel lassabban halad, mint ahogy az AMD korábban remélte. A processzorgyártó korábban arra számított, hogy a bétaváltozat az év közepére elkészül, és a végleges verzió is megjelenik még az év vége előtt. A Microsoft szerint a végleges változat azonban csak valamikor a jövő év első fele után láthat napvilágot. A Windows Server 2003 for 64-Bit Extended Systems végleges verziója a jövő év első felében jelenik meg.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció