A Windows NT rendszerek cseréje elkerülhetetlen

A Microsoft közleménye szerint a cégek nehezen szánják el magukat hardver és szoftver parkjuk korszerűsítésére, pedig – mint írják – megérné a váltás, mert az új eszközök és az arra kerülő friss verziójú szoftverek jelentősen növelik a teljesítményt. Ráadásul az NT szerver támogatása 2004 végén teljesen megszűnik, így a Microsoft szerint nem ártana már most megindítani az új rendszer, a Windows 2003-ra való migrációs folyamat tervezését, előkészítését.
Az NT jól használható operációs rendszer, de tény, hogy az idő elszállt felette, hiszen a piacra dobása óta eltelt néhány év alatt a számítástechnika rohamos fejlődésen és átalakuláson ment keresztül – fejtette ki véleményét kérdésünkre a számítástechnikai kiskereskedelemmel foglalkozó Bluefish Kft. ügyvezető igazgatója. Jelentek meg a rendszerre hibajavítások, bővítések „service pack" néven, de ettől függetlenül az alapok régiek, lassan elavulttá váltak. A Windows NT leváltására készült a Windows 2000, de a mai napig szerver tekintetében a legjobban elterjedt Microsoft operációs rendszer az NT maradt.

Azért nem kell megijednie annak sem, akinek egyelőre nem áll módjában az NT alapú rendszerét lecserélni – vélekedik Balogh György. A Microsoft – mint minden szoftverfejlesztő cég – eladni kívánja a termékét, és ehhez hozzátartozik a megfelelő marketing, de azért annyira nem „sötét" a helyzet. Az NT szervert használók többsége ugyanis kis- és középvállalat, melyek bizonyos határokig megfelelően tudják működtetni helyi hálózatukat a meglévő szoftverrel a közelebbi jövőben is.

Ha valaki már rendelkezik Windows 2000 szerverrel, nem feltétlenül kell és éri meg váltania – mondja Balogh. Azonban az NT alapú rendszer cseréje később elkerülhetetlen lesz, mivel már a Windows 2000 is teljesen új alapokra épült, és ehhez képest a 2003-as még fejlettebb, egy sor technikai újdonságot tartalmaz, és ennek eredményeként jó ár/teljesítmény arányt mutat.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció