I-mode robbanás Európában?

A holland mobilszolgáltató, a KPN Telecom bemutatta a DoCoMo i-mode szolgáltatását előfizetéses ügyfeleinek Hollandiában. Elemzők egy része szerint ezzel komoly hatást gyakorolhat az i-mode elterjedésére az országban. Ehhez hasonló szolgáltatás jelenhet még ebben az évben a KPN leányvállalatai – E-plus és BASE – szolgáltatási palettáján Németországban és Belgiumban.
Idáig az i-mode felhasználóknak egy komplex mobilfizetési rendszerhez kellett csatlakozni – ami szakértők szerint megnehezítette, illetve feleslegesen bonyolította a szolgáltatások igénybevételét, majd az azokért történő számlázást.

A KPN például egy fix havidíjat, illetve kiegészítő díjakat kért kilobyte-onként az adatforgalomért, miközben az európai fogyasztók többsége inkább az előre fizetett (kártyás) megoldásokat részesíti előnyben. A KPN az általa most vázolt előre fizetett (kártyás) megoldástól azt reméli, hogy több mint 1 millió i-mode felhasználóval büszkélkedhet ez év végére Németországból, Hollandiából, illetve Belgiumból.

Folyamatosan visszatérő téma a szaksajtóban az európai i-mode kérdése. Miközben a japán fogyasztók kitörő lelkesedéssel fogadták az NTT DoCoMo által kifejlesztett i-mode-ot, addig az ottani piaci tapasztalatok jelentős része nem működött Európában.

Az i-mode lassú európai terjedését prognosztizálja az IDC piackutató vállalat is. Véleményük szerint 2007-re minden tizedik európai polgár használ majd i-mode telefont, Japánban kétszer ennyi.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció