600 ezer ügyfelet vesztette fél év alatt a német MobilCom

Fél év alatt, az idén januártól júniusig mintegy 600 ezer ügyfelet vesztett a válságban levő német MobilCom mobilszolgáltató, amely így már csak 4,2 millió előfizetővel rendelkezik. A Focus magazin jelentése szerint a cég most kedvezményekkel próbálja visszahódítani az előfizetőket.
2002 szeptember 30-hoz képest a csökkenés még drámaibb, 800 ezer ügyfél. A cég értékesítési igazgatója szerint ezzel elérték a mélypontot és az új ügyfeleket azzal próbálják csalogatni, hogy 20 százalékkal olcsóbban telefonálhatnak, ha a szerződéskötéskor szokásos mobiltelefonról lemondanak.

A MobilCom rekordveszteséget jelentett tavalyi évéről: 2,05 milliárd eurós forgalom mellett 3,4 milliárdos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A veszteség elsősorban a harmadik generációs UMTS-licencekkel kapcsolatos leírások miatt képződött, a hiányzó pénzügyi eszközök miatt azonban időközben leállították. A cég működési nyeresége 146 millió euró volt. Március elején lezárult a MobilCom és renegát főrészvényese, a France Télécom között közel egy éve húzódó vita a harmadik generációs (UMTS) rendszerrel kapcsolatban felmerült adósságokról. A France Télécom aláírta a 7,1 milliárd eurós adósság átvételéről szóló megállapodást, a MobilCom számára így megnyílt az út működési stratégiájának újrafogalmazása előttt. Az elhúzódó vita csődközeli helyzetbe taszította a MobilComot az elmúlt egy év alatt. A német kormány közbelépett pénzügyi támogatással, és akkor indultak meg a tárgyalások a cég megmentéséről. A France Télécom ennek eredményeként átvállalta az UMTS-rendszer kiépítésével kapcsolatban eddig keletkezett adósságokat, a MobilCom pedig elállt a rendszer további fejlesztésétől, hogy megóvja a France Télécomot annak több milliárd eurós költségeitől. Az UMTS-rendszer feladása együtt járt az összesen ötezer fős alkalmazotti létszám 1800 fős csökkentésével.

A MobilCom így ismét saját hálózat nélküli mobilszolgáltatóvá vedlett vissza, amelynek tevékenysége a hagyományos GSM-szolgáltatások értékesítésében merül ki.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció