850 milliós fejlesztés a Dunántúli Regionális Vízműnél

A Hewlett-Packard Magyarország (HP) fővállalkozásában a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Rt. mintegy 850 millió forint beruházással korszerűsítette informatikai rendszerét - közölte a HP pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a projekt során 650 számítógépes munkahelyet kapcsoltak egy majdnem az egész Dunántúlt lefedő informatikai hálózatba, s a felhasználók közül mintegy 300-an az SAP vállalatirányítási rendszerét is alkalmazzák.

A HP egyik jogelődje, a Compaq közbeszerzési pályázaton nyerte el a projekt kivitelezését.

A DRV öt megyében 370 településen mintegy 200 önálló vízművet üzemeltet. A siófoki központ mellett 7 üzemigazgatóságból és 31 üzemvezetőségből áll. A társaság már 15 évvel ezelőtt is használt számítógépeket, de egészen a legutóbbi időkig szigetszerű üzemmódban, azaz egymással elkülönülten működtek a különböző rendszerek.

A fejlesztés során első ütemben a pénzügyi-számviteli, az anyaggazdálkodási és az eszközgazdálkodási, a második ütemben a kontrolling, majd az ügyfélszolgálati kapcsolatot támogató közmű, míg legvégül az üzemfenntartási tevékenységet támogató modult vezették be.

A fejlesztést követően a társaságnál az SAP kifejezetten a közművállalatok számára ajánlott moduljával készülnek a számlák, s ez a szoftverháttér segíti az ügyfélszolgálati munkát is: a rendszer több mint negyedmillió fogyasztó adatait kezelni.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció