Nő az online média olvasottsága

A magyarországi médiapiac egyik legfontosabb tendenciája az, hogy egyre inkább nő az online médiumok, "internetes újságok" olvasottsága, miközben a nyomtatott sajtótermékeké fokozatosan csökken.
Ezt Simó György, a Matáv-csoporthoz tartozó Axelero Rt. vezérigazgató-helyettese mondta újságíróknak csütörtökön Budapesten a társaság sajtóbeszélgetésén.

A vezérigazgató-helyettes aláhúzta: egyelőre nem érződnek az internetes piacon a kormányzatnak az internet használatát erősítő intézkedései. Jelenleg mintegy 1,8 millióan használják Magyarországon az internetet, a kívánatos az lenne, hogy 3-5 év távlatában mintegy 3 millió magyar állampolgár használná rendszeresen az internet lehetőségeit.

A társaság által fenntartott origo nevű portál első féléves bevételei 30 százalékkal nőttek a tavalyi év azonos időszakához képest, ez az arány meghaladja a teljes online hirdetési piac bővülését.

A bevételekről konkrét adatokat nem közöltek, mivel a Matáv tőzsdei cég, ezért tagvállalatainak teljesítményére is szigorú publikálási szabályok vonatkoznak.

"A cég tapasztalatai szerint a médiapiacon a visszaesés abból ered, hogy a nyomtatott sajtón belül a bulvárújságok olvasottsága stagnál, a politikai napilapoké esik" - mondta Weyer Balázs, az origo főszerkesztője.

Weyer Balázs kifejtette: az elmúlt évben az internetes megkeresések nagyarányú bővülését három tényező idézte elő: nagy szerepet játszott benne az, hogy a tavaly tavaszi országgyűlési választások vitáinak egy része gyakorlatilag az interneten keresztül folyt, ez a forgalmat nagymértékben megemelte.

A megkereséseket az is növelte, hogy az elmúlt évben a Japán és Dél-Korea közös rendezésében lebonyolított futball-világbajnokság időben és térben is távol volt az országtól, így az internetes "látogatások" megugrottak a futballszieszta idején. A harmadik ok pedig az volt, hogy tavaly ősszel elindultak a valóságshowk, amelyek népszerűsége kihatott a portálok látogatottságára is.

Az idei első félévben pedig az iraki háború volt az a jelentős világpolitikai esemény, amely idején nagymértékben megugrott az internetes megkeresés.

Ha a felméréseket vesszük alapul akkor különösen a 18-29 év közötti jelentős jövedelemmel rendelkező korcsoportban tapasztalható az, hogy az origo olvasóinak száma napjainkban már megegyezik a magyarországi legolvasottabb politikai napilapéval. Arra a kérdésre, hogy előző nap milyen orgánumot tekintettek át, mindkét esetben mintegy 40 ezren - ebben a korcsoportban - válaszolták azt, hogy a Népszabadságot és az origot nézték át - mutatott rá Weyer Balázs.

A tájékoztatón elhangzott: az origo bevételeinek napjainkban közel 75 százaléka származik az on-line hirdetésekből, ezek számottevő része azonban nem ügynökségeken keresztül, hanem egy közvetlen értékesítési csoport munkája révén, főleg kis- és közepes vállalkozásoktól folyik be. A bevételek fennmaradó részét részben az e kereskedelmi tevékenységből, részben az értéknövelt sms-szolgáltatásból, a logók kiközvetítéséből, illetve a csengőhangokból, valamint a tanácsadási tevékenységből könyveli el az origo.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció