Elbocsátások a TeliaSonera-nál

Egyes hírek szerint másfélezer, más források szerint csak mintegy 700 munkahelyet számol fel a TeliaSonera vezető svéd távközlési szolgáltató vállalat.
Annyi biztos, hogy Svédországban 700 embernek szűnik meg a munkahelye, és a társaság közölte, hogy a leépítésben érintettek közül fél ezren alkalmi, nem állományi munkaerőként dolgoznak most még a vállalatnál. A tavaly a svéd Telia és a finn Sonera vállalatok között fúzióval létrejött nagyvállalatnál összesen 29 ezren, a skandináv államokban 12 ezren dolgoznak és a leépítéseket a versenyképesség javítása érdekében határozták el. A múlt hónapban 400 finnországi állás megszüntetését jelentették be, a vállalat állományának több mint fele Finnországban dolgozik.

A hónap elején jelentették be, hogy első negyedévi profitjuk az egy évvel korábbinak kevesebb mint fele, 170 millió dollárnak megfelelő nagyságrendű volt. A svéd és a finn kormány összesen 64 százalékkal részesedik a TeliaSonerából, amely a balti köztársaságokban is a vezető távközlési szolgáltató.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció