Az uniósnál szigorúbb feltételek az elektronikus adóbevallásnál

Az Európai Unió (EU) egyik országában sem olyan szigorú az elektronikus aláírásról szóló törvény az adóbevallás tekintetében mint Magyarországon.
A magyar jogszabálynak megfelelő adóbevallás készítéséhez az elektronikus aláíráshoz szolgáló eszköznek chip-kártyának kell lennie, ami jelentős költségekkel jár. Európában a chip-kártya használata sehol sem előírás, bár Franciaországban adottak a lehetőségei.

Becslések szerint egy adózónak a chip-kártya és olvasójának beszerzése 13 ezer forint, míg a kötelező tanúsítványért havonta 4 ezer forint körüli összeget kell fizetni. Mindennek persze feltétele, hogy az érintett már rendelkezzen személyi számítógéppel és internetkapcsolattal.

A NetLock Kft. április elején adta át Magyarország első elektronikus aláírást hitelesítő minősített tanúsítványát, ami Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter nevére szól.

Azt az infrastruktúrát amely az elektronikus dokumentumok létrehozását és kezelését biztosítja, PKI-nak, azaz Public Key Infrastructurenak nevezik. Ennek egyik legfontosabb szereplője a hitelesítés-szolgáltató.

A jogszabály szerint az adóhivatalnak az első minősített hitelesítés-szolgáltató bejegyzésétől (a Netlock Kft. az idén márciusban kapta meg elsőként ezt a minősítést) számított 180. naptól kezdődően készen kell állnia az elektronikus bevallások fogadására.

- Annak érdekében, hogy az internetes kapcsolat ne veszélyeztesse az APEH hálózatát háromszoros védőgát-rendszert alakítottak ki - áll a hivatal által készített háttéranyagban. A nagy adózóknál az elektronikus bevallások tesztelése már 2002 májusában megkezdődött kísérleti jelleggel, és 2002 szeptemberétől 600 cégtől már tudnia kell fogadni az elektronikus bevallást az APEH-nak.

Az első lépcsőben az úgynevezett alkalmazói tűzfal azt teszi lehetővé, hogy az elektronikus bevallók azonosításuk után beküldhessék a kitöltött bevallásokat, illetve megkapják a visszaigazoló dokumentumokat. A tűzfal ugyanakkor dekódolja a korábban titkosított bevallást és a következő lépcső felé már egy dekódolt dokumentum halad tovább. A dekódolás azért is szükséges már az első lépcsőben, hogy az üzeneteket tartalom szerint is ellenőrizni és szűrni lehessen. Szintén a tűzfal ellenőrzi az üzenet feladásának helyét. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nem jogos feladó helyéről származó üzenetet a rendszer visszautasítja.

A második lépcsőt egy másik gyártó által készített tűzfal jelenti, ahol további szűrés és ellenőrzés történik.

A harmadik tűzfal a legkomplexebb. Az adatáramlás itt két lépcsőben történik. Először az előfeldolgozó szerver kéri át a bevallásokat a portálszervertől, majd a belső adatfeldolgozó szerver hívja le az adatokat. A biztonságot az fokozza, hogy a forgalom kezdeményezése mindig belülről történik.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció