Készülőben a 64 bites AMD chipekre fejlesztett Windows-ok

A Microsoft munkatársai bejelentették, hogy a redmondi székhelyű szoftvercég hamarosan ki fogja adni Windows operációs rendszereinek speciális, kifejezetten az Advanced Micro Devices (AMD) közeljövőben bemutatkozó 64 bites processzoraira optimalizált változatait.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Microsoft március végén elkészítette, sőt a nagyobb számítógépgyártó cégek számára már le is szállította legújabb operációs rendszerének, a Windows Server 2003-nak a 32 bites, illetve 64 bites változatait, mely szoftverek az Intel Xeon, illetve Itanium 2 processzorokra vannak optimalizálva. Ezzel párhuzamosan pedig egy az Itanium 2-alapú munkaállomásokra szánt 64 bites Windows XP-t is kiadott a Microsoft.

A világ elsőszámú szoftvercége azonban az Intel konkurens AMD-t sem kívánja elhanyagolni, melynek ékes bizonyítéka, hogy a Microsoft hasonlóan hatékony támogatást kíván nyújtani az AMD 64 bites platformján, mint az Intelén. A Microsoft képviselői az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy a közeljövőben el fog készülni egy kifejezetten az AMD x86-64 architektúrájára épülő Opteron processzorokra fejlesztett Windows Server 2003 operációs rendszer, ezt követően nem sokkal pedig forgalomba fog kerülni a chipgyártó asztali számítógépekbe szánt 64 bites processzorára, az Athlon 64-re optimalizált Windows XP. Utóbbi szoftver természetesen a hordozható számítógépekbe szánt mobil Athlon 64-alapú rendszereken is tökéletesen használható lesz.

A Microsoft és az AMD a tavalyi év áprilisában kötött egymással együttműködési szerződést, azonban mindeddig elég homályos volt, hogy a Microsoft mikor, illetve pontosan milyen formában kívánja támogatni az AMD vadonatúj, nyolcadik generációs mikroprocesszorait. Azt egyébként még most sem lehet tudni, hogy a Microsoft konkrétan mikor kívánja piacra dobni az AMD chipekre fejlesztett új operációs rendszereit, mindenesetre a cég munkatársai annyit már elárultak, hogy az új szoftverek első béta verziói valamikor az idei év közepére fognak elkészülni.

Ismeretes, hogy az AMD legelső 64 bites processzorai, a szerver-számítógépekbe szánt Opteronok e hónap második felében látnak majd napvilágot, az asztali rendszerekbe szánt Athlon 64 processzorok pedig a legutóbbi AMD ütemtervek szerint ősz elején fognak bemutatkozni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció