IHM: távközléspolitikai célok

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) a hírközlési törvény módosításakor nem csak a hírközlés-politikai célok megvalósítására fordít nagy figyelmet, de arra is, hogy a paragrafusokhoz kapcsolódó végrehajtási rendeletek támogassák például a távközlési verseny élénkülését - fejtette ki Bánkúti Erzsébet, az IHM főosztályvezetője.
A főosztályvezető csütörtökön, Budapesten, a Telekom 2003 konferencián kijelentette: a hírközlés-politika és a törvénymódosítás fő célja az európai uniós csatlakozással kapcsolatos jogharmonizáció, a piaci verseny élénkítése, valamint az internet sokkal nagyobb mértékű elterjesztése, ezen belül a széles sávú elérés jelentős bővítése.

Bánkúti Erzsébet elmondta, hogy Magyarországon jelenleg a lakosság arányában 35 százalékos a vezetékes telefon-ellátottság, míg a mobiltelefonoknál ez a mutató 67 százalék. Az Európai Unióban a vezetékes telefon elterjedtsége 64, a mobilé pedig 70 százalékos.

- A mobiltelefont tekintve Magyarország már felzárkózott az Európai Unióhoz - hangsúlyozta. Hozzátette: a vezetékes telefon esetében más a helyzet, mivel Magyarország jóval elmarad az unió mögött, s ráadásul folyamatosan csökken az ilyen telefonvonalak használata. A főosztályvezető az internet elterjedtségét tekintve elmondta, hogy Magyarország nemcsak az Európai Uniótól, de a kelet-közép-európai régiótól is jelentősen lemaradt. Míg az unióban a lakosság arányában 40 százalékos az internet elterjedtsége, addig Magyarországon ez 26 százalékponttal kisebb. Ráadásul az elmúlt években fokozatosan nőtt a különbség az uniós átlag és Magyarország között. Hasonló a helyzet a közép-kelet-európai régiót és Magyarországot összemérve is, hiszen míg a térség 25 százalék körüli internet-elterjedtségével szemben Magyarország ez alig 15 százalék. További problémát jelent, hogy Magyarország fokozatosan növeli hátrányát a kelet-közép-európai régióhoz képest is: az elmúlt években 3 százalékról 10 százalékra emelkedett a különbség. Mindezek alapján a főosztályvezető úgy vélte, hogy Magyarországnak jelentős erőket kell koncentrálnia ahhoz, hogy megkezdje a felzárkózást az internet területén.

Bánkúti Erzsébet azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon miért ilyen alacsony az internetpenetráció, közölte: ebben nemcsak a magas telekommunikációs költségek és a viszonylag alacsony háztartási jövedelmek játszanak szerepet, hanem az is, hogy viszonylag kevés embernek van számítógépe. A főosztályvezető egy kutatást ismertetve elmondta: arra a kérdésre, hogy miért nincs PC-je, a válaszadók 55 százaléka azt válaszolta: nincs szüksége rá. Negyven százalékuk túl drágának ítélte, 12 százalékukat nem érdekelte a számítógép használata, míg 7 százalékuk azt mondta, nem tudja használni.

Ugyanezt a kérdést feltették az internethasználattal kapcsolatban is: a válaszadók 42 százaléka azt mondta, hogy nem érdekli a világháló, 32 százaléka azért nem használja a web-et, mert nincs számítógépe, 18 százalékuk nem tudja, hogyan kellene használnia az internetet, míg 12 százalékuk szerint túl drága.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció