Portál elektronikus ügyintézésre Egerben

Az egri Eszterházy Károly Főiskola városi internetes oldalt hoz létre az idén azért, hogy a településen élők megismerkedhessenek az elektronikus ügyintézéssel, és a portálon keresztül igénybe is vehessék a szolgáltatásokat.
Az elképzelésről Kis-Tóth Lajos, a főiskola helyettes vezetője adott tájékoztatást kedden a sajtó képviselőinek.

Beszámolt arról, hogy a főiskola B épületének idei rekonstrukciója lehetőséget teremt arra, hogy több helyiségben összesen 80 számítógépet helyezhessenek el. A beruházás mintegy 100 millió forintba kerül.

A gépekkel nemcsak a főiskola hallgatói, hanem a város lakói is igénybe vehetik az elektronikus szolgáltatásokat.

A portál elindítása után szakemberek segítenek az egrieknek abban, hogy megtanulják az elektronikus ügyintézést.

Kis-Tóth Lajos úgy vélte: a beruházás ösztönzi majd az egri önkormányzatot, a hivatalokat és a vállalkozásokat arra, hogy elektronikus úton is elérhetővé tegyék szolgáltatásaikat. A hevesi megyeszékhelyen jelenleg ugyanis csak egy pénzintézet tesz lehetővé elektronikus ügyintézést.

Elmondta: az internetes portál működtetéséhez szükséges hálózat kiépítése 400 millió forintba kerül. A költségek előteremtése érdekében a főiskola, a város önkormányzata és az internetszolgáltató cég közösen 100 millió forintos támogatási igényt nyújtott be az Oktatási Minisztériumhoz.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció