DoCoMo, Visa: együttműködés a mobilfizetés területén

A DoCoMo a Visa International, a Nippon Shinpan, az OMC Card és az AEON Credit vállalatokkal egy olyan szerződést kötött, aminek az értelmében a közeljövőben elindítják a mobilfizetési szolgáltatások tesztverzióját.
A program lehetővé teszi, hogy a DoCoMo által forgalmazott 504i és 504iS készülékekkel - melyek infravörös kapcsolat létesítésére is képesek - a felhasználók hitelkártyájuk adatait az értékesítőterminálok számára továbbítsák, így a fogyasztók mobiltelefonon keresztül is vásárolhatnak, a tervek szerint már ez év folyamán.

A DoCoMo nyilatkozata szerint a szolgáltatás kísérleti üzemének elindítását komoly piackutató munka előzte meg; a fogyasztók a megkérdezések alapján egyértelműen "hasznosnak és szükségesnek" ítélték meg az új szolgáltatást. Az alkalmazás egyszerű kezelhetősége miatt a fogyasztók maguk tölthetik fel hitelkártyájuk/bankkártyájuk adatait az arra alkalmas mobiltelefonokra. Az 504i és az 504iS modellek egyébként nagyon népszerűek Japánban; a szolgáltató állítása szerint közel 1 millióan használják már őket.

A technikai fejlesztés elindításakor a tesztüzemben mintegy háromezer fogyasztó vesz részt, akik közel 500 értékesítési helyen használhatják a fizetésnek ezt az új módját. A DoCoMo szóvivője azt is elmondta, hogy a megfelelő tapasztalatok birtokában a szolgáltatás nem csak Japánban, hanem azokban az országokban is elindulhat, ahol a DoCoMo vagy leányvállalatai megjelentek.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció