A Nokia nem lát Irak miatt válságot

Az iraki válság és háború eddig nem érintette a vállalat termékei iránti keresletet - jelentette ki a hét végén a világ vezető mobiltelefon-gyártójának, a finn Nokiának a vezérigazgatója. Nem csatlakozik azokhoz a cégekhez, amelyek a háborút mint az eredményeiket sújtó negatív tényezőt említik meg.
Jorma Ollila szerint ugyanakkor hálózati részlegük, amely az eladásokból mintegy 20 százalékkal részesedik, az idei első évnegyedről pro forma működési veszteséget mutat majd ki, elsősorban a kereslet gyengülése miatt. A Reuters szerint a Nokia 38 százalékosra becsüli világpiaci részesedését a mobil telefonoknál.

Emlékezetes, hogy már az iraki válság időszakában a Nokia az elmúlt év utolsó negyedében nyereségének több mint 130 százalékos növekedéséről számolt be és már akkor - januárban - jelezte, hogy eladásai első negyedévi visszaesésére számít. Tavaly egészében 4 százalékkal estek eladásai.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció