Miniszteri kerekasztallal zárult a gazdasági csúcstalálkozó

A Magyarországon első ízben megtartott magas szintű nemzetközi rendezvény (a UNIDO és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által szervezett Technológiai Előretekintési Csúcstalálkozó) célja elsősorban a közép-kelet európai országok fejlődési perspektíváinak feltérképezése volt. Részt vettek a kormányzati és üzleti szféra döntéshozói, valamint a nemzetközi kutatás/fejlesztés, technológia - és hangsúlyosan a biotechnológia - területén dolgozó szakemberek.
A csúcstalálkozó keretein belül szervezett zártkörű miniszteri kerekasztalon a térség gazdasági, ipari és technológiai miniszterei az európai integrációs folyamatot valamint annak a térség ipari fejlődésére gyakorolt várható hatásait vitatták meg. A kerekasztal moderátora Franz Vranitzky, volt osztrák kancellár, valamint a résztvevők, nyolc ipari illetve gazdasági miniszter és három miniszterhelyettes röviden elemezte az országaikban zajló technológiai fejlődés és kutatási környezet jelenlegi állapotát és fejlődési trendjeit., majd ajánlásokat fogalmaztak meg az uniós csatlakozás után bekövetkezett változások hatásairól és kezeléséről.

Résztvevő miniszterek:

Csillag István, Gazdasági és közlekedési miniszter

Mary Harney, Miniszterelnökhelyettes, Írország

Gvozden Flego, Miniszterelnökhelyettes és gazdasági miniszter, Horvátország

Michal Kleiber, Tudományos miniszter, Lengyelország

Dragan Domazet, Tudományos, technológiai és fejlesztési miniszter, Szerbia és Montenegro

Ali Cotkun, Ipari és kereskedlemi miniszter, Törökország

Gediminas Rainys, Gazdasági miniszter-helyettes

Brigita Smögnerová, Gazdasági miniszter, Szlovákia

Peter Ondrejka, Államtitkár, Szlovák Gazdasági Minisztérium

Ales Mihelic, Helyettes államtitkár, Szlovén Gazdasági Minisztérium

Adriana Ticau, Államtitkár, Román IT és elekommunikációs Minisztérium

Szó volt a strukturális alapok elosztásáról ezen a területen, a centralizáció és a decentralizáció hatásairól, valamint a kutatók intézetek közti mobilitásának, rugalmasságának biztosításáról. Mary Harney, ír miniszterelnök-helyettes kihangsúlyozta, hogy az EU nem központosított Európai Egyesült Államokká kíván válni, hanem önálló országok egymást segítő közösségévé a csatlakozás után is, és ennek egyik elsődleges eszköze a tárgyalt területen az önálló nemzeti programok létrehozása és támogatása.

Elhangzott annak a fontossága, hogy a jelenleg az Amerikai Egyesült Államok bizonyos területeire koncentrálódott kutatásfejlesztést Európában is olyan szintre kell fejleszteni, hogy az egyensúlyi helyzetet teremtsen ezen a területen, mind az autóiparban, biotechnológiában illetve számítástechnikában.

Csillag István miniszter úr rövid elemzésében kitért annak fontosságára, hogy a jelenleg is megtalálható magas szintű közép és kelet európai tudományos élet kötődjön össze az iparral, a multinacionális vállalatokkal, a kockázati tőkebefektetőkkel és ezáltal bővüljenek a finanszírozási lehetőségek. Ez a rugalmas iparpolitika az egyik elsődleges záloga annak, hogy EU színvonalú kutatási lehetőségek nyíljanak meg az ország kiemelkedő kutatói előtt. Kiemelte az autóipar fejlesztésének fontosságát, valamint a biotechnológiai kutatások kiemelkedő szerepét a magyar mezőgazdaság fejlődésében.

Az UNIDO igazgatója, Carlos Magarinos biztosította a résztvevő minisztereket az UNIDO támogatásáról és vázolta azokat a hoszzú távú stratégiákat melyeket az UNIDO idevonatkozó programjai fogalmaznak meg.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció