"Száz éve született Neumann János - mérföldkövek a számítástechnikában"

Informatikatörténeti kiállítás a Természettudományi Múzeumban

A Neumann-év egyik hangsúlyos eseményét nyitotta meg ma délelőtt Kovács Kálmán informatikai miniszter: a "Száz éve született Neumann János - mérföldkövek a számítástechnikában" című kiállítást, amelyet az Országos Műszaki Múzeum, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, a Magyar Informatikatörténeti Múzeum és a Magyar természettudományi Társaság rendeztek sok ma is tevékenykedő cég és magánszemély aktív támogatásával.
A csütörtök délelőtti esemény azért nyújtott a megnyitó résztvevőinek a majd fél éven keresztül megtekinthető kiállítás mindennapjaihoz képest különleges eseményt, mert ezúttal jelen voltak az élő szemtanúk, a számítástechnika alig több mint fél évszázados történelmének magyar főszereplői, és közöttük a 70. születésnapját nemrégiben ünneplő Kovács Győző, aki másfél órás egyéni ízű tárlatvezetéssel mutatta be a kiállítási tárgyakat, köztük több olyat, amelyhez személyes emlékei, élményei fűződnek. Ezek közé tartozik pl. az a kibernetikus katicabogár, amely az 1960-as Budapesti Ipari Vásáron modellezte a mesterséges intelligenciát (feltételes reflexet lehetett kialakítani nála), vagy az első hazai elektronikus számítógépnek, az M-3-nak a memóriamodulját, az SZKI Proper számítógépeit. Természetesen ugyanolyan átéléssel szólt az előadás más kiállítási tárgyakról is, beleértve a KFKI TPA-ját, az EMG, a Videoton számítógépeit, a házi és iskola-számítógépeket vagy régebbi múlt emlékeiként ide került GAMMA-Juhász lőelemképzőt vagy a Jedlik-féle rezgési szerkezetet.

Kovács Győzőtől ígéretünk van, hogy a kiállítás virtuális mását itt a weben is létrehozzuk közösen, amely a jelenlegi Ludovika téri anyag feltöltése után remélhetőleg tovább bővül, olvasóink közreműködésével további tárgyi emlékek fotóival, visszaemlékezésekkel egészül majd ki, nem csak a Neumann-év végéig, hanem azon túl is.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció