Új mobilszolgáltatás: taxihívás

A Zingo vállalat, mely taxihívási rendszerrel foglalkozik, olyan új, vezeték nélküli technológiát mutatott be, aminek a segítségével az ügyfelek számára gyorsan és hatékonyan gyűjtheti össze a taxikat.
A szolgáltatást, melyet a Manganese Bronze Holdings fejlesztett, lehetővé teszi, hogy a felhasználók úgy rendeljenek taxit mobiltelefonjukon keresztül, hogy a rendszer pontosan megállapítja helyet a helymeghatározásra épülő technológia segítségével.

Az április elején induló szolgáltatást megelőzte a 2003 első napjaitól már működő tesztüzem, amelyben több mint 1500 felhasználó vett részt.

A vállalat olyan partnerekkel működik együtt, mint a T-Mobile vagy az O2.

A Zingo szóvivője, Tom Norman elmondta, hogy "a közel három hónapos tesztüzem alatt sikerült rendszerünket még tökéletesebbé tenni, úgy, hogy közben folyamatosan figyeltünk a felhasználók visszajelzéseire is. Számunkra eddig is a gyorsaság volt a legfontosabb, melyet a mostani rendszerrel is elősegítünk."

A rendszer ugyanis képes a hívó félhez legközelebb levő taxisnak leadni a hívást úgy, hogy a hívó felet és a taxisofőrt összekapcsolja. Így akar 1-2 percen belül beülhet az utas a járműbe, melyben bankkártyaterminál is megtalálható.

A fejlesztés közel 8 millió GBP-be került, melyet a vállalat úgy kíván minél hamarabb visszaszerezni, hogy a szolgáltatás egyszeri igénybevétele esetén 1,6 GBP-t fizet az utas és 15 BGP-t a sofőr. A tervek szerint a 3000 gépkocsiból álló flotta sofőrjeire és az utasokra terhelt díjakból 1 év alatt összejön a beruházott költség.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció