A CeBIT 2003 várható újdonságairól

Nyakunkon az év egyik legrangosabb számítástechnikai kiállítása, a hannoveri CeBIT, így tekintsük át röviden, hogy milyen fontosabb újdonságra számíthatunk a neves rendezvény kapcsán!
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a tajvani chipsetgyártó cégeket lényegében hidegzuhanyként érte, amikor az Intel a tavalyi év végén bejelentette: 667 MHz helyett 800 MHz lesz az új Pentium 4 processzorok rendszerbusz frekvenciája (QPB). Ezt követően ugyancsak negatív meglepetést jelentett mind a felhasználók, mind a tajvani cégek számára, hogy az Advanced Micro Devices (AMD) csak szeptemberben kezdi meg első 64 bites asztali processzorának, az Athlon 64-nek a forgalmazását. Ezen két esemény következtében a tajvani gyártók új generációs termékei körül egyelőre nagy a csend, így a mostani CeBIT-en várhatóan minden az Intel vadonatúj i865-ös (Springdale), valamint i875-ös (Canterwood) alaplapi chipkészletei körül fog forogni.

A Silicon Integrated Systems (SiS) a CeBIT-en az Intel árnyékában várhatóan fellebbenti majd a fátylat legújabb K7 platformos megoldásairól, valamint elképzelhető, hogy a gyártó az Athlon 64 platform csúszása ellenére is bemutatja vadonatúj K8-as chipkészleteit. A mostanság nehéz időket élő ALi Corporaton CeBIT-es standján várhatóan a cég legújabb kiegészítő chipjei lesznek a középpontban, úgy mint az M5271-es USB 2.0/IEEE 1394 kontroller, az M5281-es Serial/Parallel ATA kontroller, valamint az M4301-es hálózati vezérlő. Várakozások szerint a K8 platformra szánt M1687-es északi hidat, valamint a HyperTransport támogatással rendelkező M1563-as déli hidat is bemutatja majd az ALI a CeBIT-en.

Az ATI Technologies különböző források szerint a CeBIT-en kívánja bemutatni legújabb integrált chipsetét, az RS250-et, valamint a hordozható számítógépek piacára szánt M10 típusjelzésű új grafikus megoldását. Az AGP8x interfésszel rendelkező RS250 tömeggyártása hamarosan kezdetét veszi, majd nem sokkal ezt követően bemutatkozik az utód, az RV280-as grafikus magot tartalmazó, ugyancsak AGP8x interfészű RS300. A kanadai gyártó standján ezenkívül központi szerepet játszik majd a nemrég debütált Radeon 9800, 9600 és 9200, csakúgy, mint az Nvidia háza táján a GeForce FX 5800, 5600 és 5200.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció